A kommentelők vagy imádják, vagy gyűlölik, és azok helyett is szégyellik magukat, akik nem így tesznek, és vica versa. A legmegosztóbb városhimnuszunk apropóján ősrégi és pár éves Szeged-nótákat idézünk föl.
A kormányközeli média szeret a nagyon kritikus, amúgy cinizmusukért anyázott független lapokra mutogatni, ha nem tetszik nekik valami, amit bárki csinál, akinek az ellenzékhez is köze van, hogy “tessék, szerintük is szar”. Na, ez történt a szerintem tök mellékesen a szocialista vezetésű Szegeden készült, de kétségtelen a szabadságklisékre már-már szemtelenül rájátszó vadiúj Szeged-dallal. A kormánypárti lap címlapon, vezető anyagban számol be, hogy egy másik hírportálnak sem tetszett, a dal úgy néz ki, a legmegosztóbb Szeged-himnusszá vált.
Ennek örömére/bánatára úgy gondoltam, szedjünk össze pár korábbi – kevésbé megosztó, de emlékezetes Szeged-himnuszt.
Wemsical (és még sokan): Szegeden szabadon 1 és 2.
2007-ben én még általános iskolás voltam, szóval első körben tanár édesanyámtól hallottam róla, hogy ez az osztályában volt kedvelt sléger. A kommenteket visszapörgetve iskolától, városrésztől függetlenül szép generációs emlékek fűződhetnek a számhoz, ilyenek:
“Köszönöm, hogy a tinikoromban rátok ihattam a kannást!”
Magna Cum Laude: Színezd újra
A Magna Cum Laude ugyan gyulai zenekar, de SZIN-himnuszuk annyira egybeforrt a várossal és fesztiválunkkal, ahogy az ebben a videóban blőrözetlen a délmagyaros product placement is megerősíti, hogy szerintem lazán ráférnek a listára.
Stone’s: Pick Induló
Ha már Szeged, akkor Pick Szeged, az X-Faktorban ismertté vált Kovács Stone kézilabdacsapat indulóját azóta már a csapat hivatalos rendezvényein is játsszák.
SKAtch – Szeged
A listánk talán legfrissebb tagjai is felléptek a SZIN-en, és elég autentikusan választottak helyszíneket a Nyugitól a TIK-ig, hogy megint egy kommentelőt idézzek: nem kell városhimnuszt írni, mert az Szegednek már megvan, és ez az.
Bofman MC: Szeged az életem
Ha már a pesti libsiknek nem tetszett a csodás himnuszunk, nézzük, mi az, ami bezzeg igen! – zenés lista nincs a végére beillesztett trash nélkül, szóval ez sem maradhat ki.
Neked melyik a kedvenc Szeged-himnuszod? Mit hagytam ki? Küldd be nekünk a hello@szegederarchivum.hu címre!