A Mediaworks-be olvasztják a SzegedMát

A Mediaworks Hungary Zrt.-be vonják a Dunaújvárosi Szuperinfó Reklám, Lap- és Könyvkiadó Kft.-t; a Mandiner Press Kft.-t; illetve a SzegedMát is kiadó Napfénymédia és Marketing Kft.-t — írja az Mfor a Mediaworks közleménye alapján.

A SzegedMa már eddig is a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány részeként tevékenykedett, kiadóvállalata azonban valamennyire önálló volt mindeddig, hiszen a portált és annak nyomtatott lapját, a Déli Szót nem a sok-sok kormánylapot (köztük a Délmagyarországot is) kiadó Mediaworks jelentette meg, hanem a Napfénymédia.

Az összeolvadás elsődleges célja az Mfor szerint (bár ezt sem a Mediaworks, sem a három megszűnő kiadóvállalat nem részletezte), hogy megszüntessék e három, nagy veszteségeket termelő céget. A Mandiner közel 202,6 millió, a Napfénymédia pedig 246,7 millió forintnyi kötelezettséget visz a Mediaworks-nek, ráadásul ezek nagy része rövid lejáratú, azaz egy éven belül esedékes. Ez a Mediaworks összes kötelezettségét közel 22,7 milliárdra hizlalja, ennek kétharmada rövid lejáratú.

A SzegedMa-sztori legutóbbi fordulata az volt egyébként, amikor a lap Szentháromság utcai szerkesztőségét költséghatékonysági okokból bezárták és a Szabadkai úti Délmagyarország-székházba költöztették. Erről a Szegeder számolt be még április végén.

A Napfénymédia és Marketing Kft. székhelye már hivatalosan is a Szabadkai út 20., tavalyi éves bevételük 55 millió forint volt, a cég kilenc személyt foglalkoztatott.

Levélben keressük Kapitány Gergely SzegedMa-főszerkesztőt, hogy hozzá akarnak-e tenni valamit a történéshez. Amint válaszol, frissítjük a cikket.