A szegedi Fidesz sajnálja a Szegeder főszerkesztőjét

Mózes Ervin mondjon le a Szegedi Vízmű igazgatóságában betöltött elnöki posztjáról – írja közleményében a szegedi Fidesz. A párt azért szólítja fel Mózest távozásra, mert a Szegeder korábbi cikkében tévesen közöltük szándékukat: azt írtuk, hogy a Fidesz Mózes Ervint szeretné lemondatni, ugyanakkor szándékuk nem ez volt, hanem, hogy Kalmár Gábor mondjon le.

Pénteken 12:07-kor megjelent írásunkban azt közöltük, hogy megint lemondatná Mózes Ervint a szegedi Fidesz, pedig ilyenről nem szólt a párt közleménye. Bár Mózes valóban szerepel a délelőtt érkezett levélben, lemondásra történő felszólítás nem ő, hanem Kalmár felé irányult. A hibáért természetesen elnézést kérünk az érintettektől.

De vissza a délutáni közleményhez! Ebben a nagyobbik kormánypárt megismétli délelőtti közlendőjük lényegét, majd azt írják, hogy „a szegeder.hu nevezetű online-kiadvány úgy értelmezte közleményünket, hogy egyszersmind Mózes Ervin egykori szegedi főjegyzőt is lemondatnánk. Sajnáljuk, hogy a szegeder.hu főszerkesztőjének nem sikerült elsajátítani tanulmányai során az értő olvasás alapjait, azonban szeretnénk segítséget nyújtani az abszurd helyzet feloldására”, közlik.

A helyzet maradhatott volna ennyiben is, de a párt javaslatunkra felszólította Mózes Ervint is. „Így most – a szegeder.hu sugalmazásának engedve – felszólítjuk Mózes Ervint a VIP-parkolóügyben hozott jogerős ítélet ismeretében, hogy mondjon le a Szegedi Vízmű igazgatóságában betöltött elnöki posztjáról!” – írják a Victor Hugo utcaiak.

Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen hatással lehetünk a szegedi közéletre: egy apró botlás a billentyűzeten, és máris lemondatnak valakit, nekünk köszönhetően.