Azt elég nehéz megszámolni, hogy hány szegedi városrésznek van saját hídja, hiszen a hidak általában nem városrészeken belül, hanem azok között ívelnek. A Belvárosi híd nevéhez hűen a Belvárossal köti össze Újszegedet, a Bertalan híd pedig Felsővárossal. Ott van még persze az Izabella híd is Újrókus és a névtelen ipari területek között, de az azért mégiscsak egy felüljáró inkább. Ha így nézzük, akkor talán Újszegednek van a legtöbb, kettő. Olyan városrész azonban csakis egy van, ami a saját pénzén vett volna magának egy hidat: Tápé.
Tápén már több száz éve van folyami átkelés, az első komp már 1528-ban is üzemelt. Tölgy- és akácfából készült a szegedi hajóépítő telepen, 24 méter hosszú és 8 méter széles volt, és ezzel vitték át a Tisza egyik oldaláról a másikra az állatokat és a fogatokat. Azt nem tudni, hogy pontosan mennyi ideig járt pontosan ez a komp, valószínűleg jó párat elhasználtak az évszázadok során.
A tápéiak még jó ideig ellettek volna a kompozgatással, csakhogy időközben, valamikor a huszadik század derekán kiderült, hogy a környék alatt felfoghatatlan mennyiségű olaj és gáz van, amit el kezdtek kutatni, majd kitermelni.
Az 1950-es évekre már jócskán megnövekedett forgalma volt a tápéi fakompnak, sok kocsi járt át az újonnan felfedezett területekre, ezért elhatározták, hogy hídra cserélik azt. Persze szó sem lehetett igazi nagy hídról, Tápé azért mégiscsak egy kis falu volt még ekkoriban (a történet igazságához hozzátartozik, hogy csak 1973-ban csatolták közigazgatásilag Szegedhez). A másik ok az volt, hogy az országban ekkor (ahogy lényegében mindig) égető hídhiány volt, hiszen épp egy évtized telt csak el azóta, hogy felrobbantották Magyarország hídjainak javát. Ezért végül úgy döntöttek, hogy pontonhidat szereznek, melyet egyes források szerint a tápéiak saját pénzükön vettek a honvédségtől.
„A tápéi dolgozó parasztoknak különösen, akiknek a tápéi réten van a földjük — nagyon régi kívánságuk volt, hogy kapjanak egy pontonhidat, melyen keresztül gyorsan kijutnak földjeikre. Kifelé menet és hazafelé jövet ne kelljen nekik gyakran 3-4 óra hosszát is várni a kompra. A tápéi gazdák régi kércse most teljesül. Hétfőn megkezdődik az új pontonhíd építése, illetve összeállítása. A hídhoz szükséges alkatrészek szállítása már korábban megkezdődött. A hídon egyirányú közlekedés lesz majd. Ez azonban nem akadályozza a forgalom gyors lebonyolítását” – írta a Délmagyarország 1956. július 15-i száma.
A 33M típusú, tíz tonna terhelhetőségű átkelőn mindössze egy jármű fért el egyszerre, de még így is sokat javított a helyzeten. A hídnak 33 fős személyzete volt, ennyi ember kellett ugyanis ahhoz, hogy kezelni és javítani tudják azt. Sűrűn akadtak ugyanis problémák, a szerkezet igen sérülékeny volt, gyakran kellett egyes részeit cserélni.
A híd összesen 12 évet szolgált Tápén, kényszerűvé vált cseréje, mivel a 20-40 tonnás, háromtengelyes teherautók csak itt tudtak átmenni, mivel azokat sem az algyői, sem a makói hídra nem engedték rá. 1963-ra elkészült az új komp, melynek teherbírása már 60 tonna volt, de egészen 1968-ig nem állt szolgálatba, annyit vitáztak rajta.
Nyitókép: illusztráció. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan