Site icon Szegeder Archívum

Az eddigi legdurvább korlátozások jönnek Magyarországon

Az eddigi legdurvább korlátozások jönnek Magyarországon.

„A járvány Európában továbbra is felszállóágban van. Kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában 8 milliónyian betegedtek meg” – vezette be a korlátozásokat Orbán Viktor, majd rátért: még minden rendelkezésre áll, „az orvosaink és az ápolónőink is emberfeletti munkát végeznek, de ők is emberek, és számuk véges.” Orbán szerint azonban a vakcina megérkezéséig már nem hónapok, hanem csak hetek vannak hátra.

Folytatta: „Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházaink nem tudnak megbírkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért ezt a terhet, vagyis a megbetegedések számát, csökkentenünk kell” – mondta, hozzátéve, hogy önmagában a maszkviselés már nem lassít eléggé.

Az intézkedések kedd éjféltől, azaz szerda 0:00-tól lépnek hatályba. Orbán beszélt arról is, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára a az egy hónappal ezelőttől november 8-ig lefoglalt szállásfoglalások 80%-át a kormány megtéríti azzal a feltétellel, hogy a szállásadók nem bocsájtanak el munkavállalót, és kapjanak továbbra is fizetést.

Az éttermeknek és szabadidős létesítményeknek dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni, és munkavállalóik bérének felét megtéríti az állam, hasonló feltételekkel, mint a szállodaiparnál.

„Ezeket a korlátozó intézkedéseket most 30 napra vezetjük be. Szükség esetén – adja Isten, hogy ne legyen rá szükség – meghosszabbíthatjuk” – tette hozzá a miniszterelnök.

 

Nyitókép: Orbán Viktor / Facebook

Exit mobile version