Az egyetem mellett Rovó Lászlóról is volt szó az SZTE mai online fórumán

A hallgatóknak és a dolgozóknak tartott ma online fórumot az SZTE, ahol az egyetem vezetősége kommentálta azokat a változásokat, amiket a koronavírus-járvány miatt kénytelen eszközölni az intézményt. Rovó László rektorral kapcsolatban nem derült ki sok minden.

Kónya Zoltán rektor-helyettes azért annyit elmondott Rovó Lászlóval kapcsolatban, hogy valóban koronavírussal fertőzött. Hozzátette, a rektor jobban van, követi az online fórumot, ha majd felépül elmondja, hogy mit gondol a kialakult helyzetről. A rektorral kapcsolatba került százhúsz kontakt, család és egyetemi dolgozó vírustesztjét elvégezték kétszer, mindenki negatív. A személyével kapcsolatos kérdésekre majd akkor térnek ki, ha ő is ott tud lenni személyesen – fogalmazott.

Az is elhangzott, hogy a dátumok alapján azt látják, hogy Rovó László minden olyan követelményt és a szabályt betartott, amit az adott pillanatban be kellett tartania.

Ezek mellett kiderült, hogy az egyetemen folyamatos a távoktatás és a kutatás, az intézmény ellátja a ráháruló egészségügyi feladatokat is. Lengyel Csaba professzor, a klinikai központ vezetője, valamint a helyi operatív törzs vezetője elmondta:

  • a 15 ágyas fertőző osztályt az elmúlt hetekben 100 ágyasra bővítették, és egy második sürgősségi betegellátó osztályt alakítottak ki a II-es kórházban,
  • a 27 ágyas intenzív osztályt 60-ra növelték, és felkészültek, hogy további 200 ággyal bővítsék.

Ezzel az ország egyik legnagyobb, a koronavírus elleni egészségügyi központja jött létre Szegeden – tette hozzá a professzor.

Fendler Judit, az egyetem kancellárja elmondta, mindenki esetében, akinek ezt munkaköre lehetővé tesz, biztosítják a távmunka lehetőségét.

Gellén Klára, oktatási rektor-helyettes elmondta, az intézmények mérlegelik a záróvizsgák és a szakdolgozatok leadására vonatkozó határidők módosítását, mindkét esetben az online vizsgáztatás feltételeinek kidolgozása zajlik. A tanév rendje a szorgalmi és a vizsgaidőszakra vonatkozóan egyelőre nem változik.

A szakdolgozatok elkészítését nehezíti, hogy az egyetemi könyvtár zárva, így rengeteg, a felkészüléshez szükséges dokumentum nem érhető el. Gellén ennek kapcsán azt kérte, hogy a szakdolgozók igyekezzenek online módon beszerezni a munkájukhoz szükséges forrásokat.

University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem élő közvetítés

No Description

(via)