Az egymillió dolláros fődíjra hajt Szeged: A rakpartot zöldítenék

Újabb pályázati lehetőséget talált a szegedi önkormányzat, ebből akár a jövőnket felfestő Szeged Vision zöld, árnyékot adó ötletei is megvalósulhatnának a rakparton, míg a pénzösszeg másik feléből a lakosságot akarják ösztönözni arra, hogy az udvarokban lévő betonfelületeket zöldfelületekre cseréljék.

A hőszigetek problémájának megoldására nyújtott be pályázatot Szeged a Bloomberg Philanthropies alapítvány által indított Global Mayor’s Challenge nevű programra – számolt be a Szeged.hu. A pályázni akaró városvezetések felé a kritérium csak annyi, hogy városuk legyen százezer főnél népesebb. Illetve még annyi, hogy legyen egy innovatív, áttörést jelentő ötletük a négy fő témakör közül valamelyikben:

  • egészség és jólét,
  • klíma és környezet,
  • gazdasági fellendülés és inkluzív növekedés,
  • jó kormányzás és egyenlőség.

A programban először ötven várost választanak ki a sokból, ez a szűkített lista már idén júniusban bejelentésre kerül. Ezután pénzügyi és szakértői támogatást kap a top 50, hogy feljavítsák ötleteiket, majd a felturbózott verziót újból benyújthatják egészen októberig. A legjobb tizenöt várost ezek közül a pályázatok közül választják ki végül, akik a 15 millió dolláros teljes keretből nyernek egy-egy milliót fődíjként. A győztest 2021 végén hirdetik ki, majd az ötletet jövőre valósíthatják meg az elnyert összegből.

Ez nem olyan hatalmas összeg, mai középárfolyamon kereken 300 millió forint. Összehasonlításképp, a Belváros felújítása a Stefániával és a Móra parkkal együtt milliárdos nagyságrend volt. Itt viszont várhatóan nem komplett közterek megújításáról lesz szó, hanem azokat kiegészítve a zöld megoldásokkal felfejleszteni és minimalizálni a hősziget-hatást.

„Ez egy teljesen új forrásszerzési lehetőség a hazai és az uniós pályázatok mellett, ezért is gondoltuk úgy, hogy részt veszünk benne” – mondta Nagy Sándor alpolgármester az önkormányzati lapnak. Az alpolgármester szerint nem csupán a városvezetés, de a szegediek is sokat tudnak tenni azért, hogy a város klimatikus viszonyai javuljanak: Az elnyert összeg egyik feléből a lakosságot is érdekeltté akarják tenni abban, hogy az udvarokban lévő betonfelületeket zöldfelületre cseréljék.

„Szegeden az egyetem évek óta szinte folyamatosan térképezi fel a város klimatikus viszonyait. Tudott, hogy a zöldfelület az egyik legjobb módszer arra, hogy a hőszigetjelenséget mérsékeljük, a hőterhelést csökkentsük. Ez a legolcsóbb és leghatékonyabb árnyékolás, ráadásul sok egyéb jótékony hatással is bír, hiszen esztétikus és a légszennyezettséget is megköti. Ezért, ha sikerrel jár az ötletünk, az egymillió dollár felét a rakpart zöldítésére szeretnénk fordítani, hiszen az itt lévő hatalmas betonfelület miatt nyáron ez a város egyik legforróbb pontja” – fejtette ki a városfejlesztési alpolgármester.

A Szegedi Tudományegyetem feltérképezési akciójáról már mi is hallhattunk, hiszen megszületett a Szeged Vision nevű kezdeményezés, ami során először apokaliptikus, Mad Max világot alkottak Szeged egyes részeiről 2050-ben, majd bemutatták azt – meg persze mi is írtunk róluk bemutatást – a nagyközönségnek. Ezt kompenzálandó csináltak olyan verziót is, ami bemutatja, milyen lenne ennek ellentéte, a zöld és élhető városi közterek: az Árpád tér, Aradi Vétanúk tere, rakpart, Kárász utca. Azt nem tudni, hogy a benyújtott pályázat erre fog-e hasonlítani, de valószínűleg felhasználják majd ennek eredményeit.

 

Nyitókép: Szeged Vision