A közösségi média az utóbbi években alapvetően változtatta meg életünket, társadalmunkat. A felnövekvő generációk fejlődését befolyásolja, szocializációjuknak irányt szab. Ezeknek a szolgáltatásoknak ugyanakkor jelentős árnyoldala van: függőséget okoznak, időnknek egyre kevésbé vagyunk birtokában. Elfelejtettünk unatkozni, ábrándozni, az élet nagy dolgain, jövőnkön töprengeni. Ezzel az alaptézissel indította el a héten találkozóját a Humanista Kávéház. A beszélgetés során Cal Newport Digital Minimalism című könyvében felvetett gondolatokat járták körbe január 22-ei estjükön a Campusban.
Lehetséges úgy beszélni a technológiai fejlettségünk káros hatásairól, hogy közben nem vitatjuk el annak előnyeit. Természetesen ma már nem lehet offline életet kezdeni, az egész világgal szemben le leszünk maradva, ha nem kérünk többé az internet előnyeiből. Ugyanakkor bevallhatjuk őszintén: általában nem csak pozitív és értelmes tevékenységekre használjuk fel okostelefonunkat. Társadalmunk nagy része szenved képernyőfüggőségben. A közösségi média folyamatos használata átalakítja az értékrendünket, ellehetetleníti a koncentrálást, felerősíti az olyan mentális problémákat, mint a szorongás vagy a figyelemzavarok.
Míg minden generációt érint ez a probléma, a legnagyobb veszélyben persze a kisgyerekek vannak, akik a technológia világába születtek bele. Már kiskorukban ki vannak téve a túlzott képernyőhasználatnak, aminek köszönhető, hogy csökken a finommozgásokat és az élőszót elsajátító képességük. Túl sok hiperstimuláló inger éri őket, nem tudják saját tempójukban feldolgozni a világot. Egyre fiatalabb korban kezdik meg az okostelefonhasználatot, a funkcióöröm jegyében: szórakozást jelent nekik, hogy az eszköz használatával a felnőtteket utánozhatják.
Fontos tisztázni, hogy a képernyőfüggőség nem jellemgyengeségre vagy butaságra utal. A könyv hangsúlyozza, hogy egyikünk sem kérte ezt az életmódot; a technológiai gyártók alig pár év alatt alkottak körénk egy olyan világot, ahol már nem vonhatjuk ki magunkat termékeik használata alól. Maga a világító képernyő is addiktív, a közösségi média alkalmazásai pedig szándékosan úgy lettek tervezve, hogy folyamatosan rá akarjunk nézni.
Verseny zajlik a figyelmünkért, és ezen a piacon nem fogyasztóként veszünk részt, hanem termékként: a mi profilunkat, megosztásainkat, figyelmünket igyekeznek eladni.
Ösztönös igény, hogy a szociális kapcsolatainktól pozitív megerősítést kapjunk, és a közösségi oldalakkal most először számokban mérhetjük a népszerűségünket. Az ismerőseink elismeréséről kapott, felvillanó, hangot is kiadó értesítést ignorálni pedig olyan érzés az agyunknak, mintha egy veszélyjelzésről nem vennénk tudomást. És miközben a pozitív stimulálás miatt kattintunk rá újra és újra a közösségi médiára, sok kutatás azt mutatja ki, hogy a használatuk összességében boldogtalanabbá tesz minket. A pozitív megerősítés csak akkor érkezik az agyunkba, ha közeli, általunk sokra tartott ismerősünktől érkezik az értesítés, a többiekre semlegesen reagálunk. A tartalomfolyamot görgetve pedig többször érzünk frusztrációt, mint örömöt – a tartalomgyártók jól tudják, hogy a düh intenzívebb érzés az örömnél, ezért törekednek arra, hogy ezt váltsák ki belőlünk. Ha pedig kimondjuk, hogy a közösségi média káros függőséget okoz, akkor magától értetődő lépés, hogy le kell szoknunk róla. Erről szól a Humanista Kávéház által megvitatott digitális minimalizmus elve.
A digitális minimalizmus lényege, hogy az online töltött időnket csak bizonyos tevékenységekre fókuszálja, ezáltal optimalizálva azt.
Ez pedig azzal jár, hogy egyes dolgokról tudatosan kell lemaradnunk. Szöges ellentétben áll ez a figyelmünket maximalizáló, egyszerre minél több tevékenységet végző hozzáállásunkkal, amire a közösségi oldalak építenek. Vissza kell utasítanunk a multitaskingot, és tudatosan ki kell válogatnunk, mikor mivel töltjük időnket.
Ebből látjuk, hogy a digitális minimalizmus nem utasítja vissza a technológiát – csak azokat a berögzült felfogásokat, ahogy a társadalmunk viszonyul hozzá. Ugyanakkor kiemeli, hogy ezek az alkalmazások annyira tudatosan és pontosan vannak függőségre tervezve, hogy a leszokáshoz radikális életmódváltás szükséges. Ha ez is olyan súlyos addikciót okoz, mint a drogok vagy az alkohol, akkor nem elég az ismerőseinktől vagy újságcikkekből hallott, egyszerű trükköket kipróbálni vele szemben. Egyrészt teljes kultúránkkal, másrészt saját pszichológiai ösztöneinkkel kell szembemennünk. Ennek végrehajtására pedig több eszköz is létezik.
- A legalapvetőbb módszer, hogy egy hónapra teljesen szüntessük meg online létezésünket. Ez nem azért kell, mert az életünk hátralévő részében közösségi média vagy hírolvasás nélkül kell élnünk. Csak arra segít rájönni, hogyan telik el egy napunk technológia nélkül, milyen hasznosabb tevékenységekkel tölthetjük el az időt, amik boldogabbá tesznek minket. Arra is éppen elég hosszú időszak, hogy az elvonási tünetek elmúljanak, tehát utána könnyebb legyen fenntartani ezt az életmódot. Visszanézve pedig láthatjuk, hogy semmi fontosról nem maradtunk le.
- A harminc nap után vissza lehet engedni a technológiákat az életünkbe, de mindent csak fokozatosan, nulláról kezdve. Minden egyes online tevékenységről meg kell állapítani, milyen célt szolgál az életünkben, és mennyire fogjuk használni a jövőben. Követhető szabályokat kell felállítani, amik konkrétak, de nem betarthatatlanul szigorúak. Természetesen nem dobhatunk ki olyan tevékenységeket, amik a munkavégzésünkhöz kellenek, de mindenkinek vannak olyan honlapok vagy alkalmazások, amiket csak pótcselekvésként nyit meg. A tudatossághoz pedig az is hozzátartozik, hogy tudjuk, mivel akarjuk helyettesíteni a velük töltött időt. Előre kell terveznünk már a harmincnapos detox alatt is, azt nem csak egy változatosság kedvéért beiktatott, egy hónapos kihívásként kell kezelni.
- Ahogy már említettük, a napunk megtervezésénél elsődleges, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk. Ha a számítógépet bekapcsoltuk valamilyen célra, ne nyissunk meg mellette több másik ablakot. Mindig legyen egy kimondott célja az időtöltésünknek, még szabadidőnket is osszuk be. Ehhez szükséges olyan offline szórakozásokat találnunk, amik eléggé lekötnek minket ahhoz, hogy ne jusson eszünkbe közben telefonozni. Manapság a legtöbb embernek nincs igazi hobbija, kevés szabadidejét a képernyő előtt tölti el. A gyerekeket is hiába íratják be különórákra, azokat gyakran nem tudják élvezni, kötelezettségként fogják fel, hazaérve pedig már csak az online létezésre van energiájuk. Fontos lenne saját szórakozásunkra új tevékenységeket elsajátítanunk, újra megtanulnunk a kreatív alkotás örömét.
- De akármennyire is tudatosan osztjuk be az időnket, az unatkozással töltött perceket sem kellene lebecsülnünk. Az embereknek szüksége van arra, hogy egyedül töltsön bizonyos időt. Ekkor dolgozza fel a közelmúlt élményeit, gondolatai közt távoli asszociációk születnek, amiből kreatív ötletek jöhetnek létre. Pár óra egyedüllét után pedig a szocializációval töltött időnket is többre fogjuk értékelni. Csakhogy ha telefonunkon folyamatosan elérhetőek vagyunk, az nem valódi egyedüllét. Tudatosan ki kell kapcsolnunk vagy akár otthon kell hagynunk ezért a telefonunkat. Be kell vezetni életünkbe a hosszú sétákat, a gondolataink naplószerű lejegyzését, az élőszavas beszélgetést az üzenetküldés helyett.
- Javasolja, hogy teljesen hagyjuk el a kedvelést és a hozzászólások írását, mert ezek azt hitetik el velünk, hogy ez is valódi kommunikáció másokkal. Csökkenteni kell az üzenetküldések mennyiségét, csak megadott időben szabad válaszolni rájuk.
- Legjobb letörölni a telefonunkról a közösségi oldalak alkalmazásait, mert akkor csak gép előtt, valószínűleg esténként tudunk ránézni. A valódi veszélyt nem ez a fajta böngészés jelenti, hanem a naponta több tucatszor érkező értesítések, vagy az elvesztegetett idő, amikor körbe-körbe, önkéntelenül ugrálunk egyes alkalmazások közt. Emiatt fontos csak a legfontosabb oldakat megtartani, például csak egyetlen hírportálról tájékozódni az összes átpörgetése helyett. Az ismerőslistánkban is érdemes nagytakarítást végezni, hogy minél kevesebb és értelmesebb tartalom fogadjon minket a közösségi oldalakon.
- És akár megléphetjük azt is, hogy teljesen megválunk okostelefonunktól – a laptopok már vannak annyira könnyen hordozhatóak, hogy nem kell a telefonnak is egy számítógépnek lennie.
Ezek a tanácsok természetesen nagyon általánosak, a valóságban számtalan okunk lehet arra, miért akarunk elérhetőek lenni. Erősen igaz rá, hogy fizikailag és mentálisan egészséges, középosztálybeli, kötött egyműszakos munkát végző, városi emberekre (és a telefonmentes hosszú séták alapján főleg felnőtt férfiakra) lett szabva, akik szeretnének kevesebb időt tölteni a közösségi oldalakon. Mégis sokan találhatunk benne betartható részeket, hiszen a képernyőfüggőség egyre nagyobb részét érinti a társadalmunknak. A jövőben pedig csak egyre agresszívebb lesz a technológia elterjedése, ezért célszerű minél előbb tisztázni, milyen mértékben engedjük be azt életünkbe. Az, hogy bizonyos fenntartásokkal szemléljük az online tér folytonos fejlődését, még nem jelenti, hogy visszautasítanánk annak a pozitívumait – csak hogy felismerjük, hol van az a pont, amikor már egészségünket és jólétünket befolyásolja.