Aláírták a Móra Ferenc Múzeum felújítását

Uniós támogatás, mintegy 1,4 milliárd forint. Ennyiből fogják felújítani a múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet.

Botka László polgármester a kivitelezői szerződés szerdai aláírásakor elmondta, hogy az intézmény történetének legnagyobb felújításának költségeiből 900 millió forintot fedez uniós támogatás, ehhez az önkormányzat több mint 500 millió forintos saját forrással járul hozzá. A tervek szerint nyolc hónapig tartó rekonstrukció során teljesen felújítják a Kultúrpalota homlokzatát és tetőszerkezetét,  az épület tetejére pedig kilátó kerül, ahonnan belátható lesz a Tisza szegedi kanyarulata és a város nagy része. 

Fogas Ottó múzeumigazgató arról beszélt, hogy az építési munkálatokat követően két új állandó kiállítást hoznak létre. Az új természettudományos tárlat interaktív eszközökkel mutatja be az Alföld és a Tisza élővilágát. A Móra-kiállítás pedig az intézmény névadójának munkásságát, műveit tárja majd a látogatók elé. A múzeum időszaki kiállításainak helyet adó tereket korszerű lég- és világítástechnikával szerelik föl, az épület előcsarnokában új fogadóteret alakítanak ki, egy új lépcső építésével pedig könnyebben megközelíthetővé válnak az alagsor látványraktárai – tudatta a muzeológus.

 

A projekt része a vár és a várkert megújítása is. A nagyközönség is láthatja majd az egykori szegedi vár feltárása során előkerült épületmaradványokat, így az Erzsébet templom oldalfalait. A vár épületének alsó szintjén pedig a város történetét bemutató állandó kiállítás nyílik.

A rekonstrukció kivitelezője a Csongrád megyei székhelyű Bodrogi Bau Kft. (via MTI)

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder