Site icon Szegeder Archívum

Ötvenhat polgármester, köztük Botka László is nyilatkozatban állt ki a települési önkormányzatok megerősítése mellett

A magyar önkormányzatiság 30. születésnapján helye és ideje van, hogy megerősítsük: a települési önkormányzatok szerte az országban – Bibó István szavaival – „a szabadság kis körei” – írja közös közleményében ötvenhat polgármester, köztük Botka László.

Mint fogalmaznak, céljuknak és feladatuknak annak szolgálatát tekintik, hogy egymástól eltérő világnézetű emberek, egymást tiszteletben tartva, egyenlő polgártársakként élhessenek együtt. „Az önkormányzatiság kereszténydemokrata hagyományait, szabadságpárti és szociáldemokrata elveit tiszteletben tartva nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megmutatni: lehet tisztességgel és becsülettel vezetni a ránk bízott településeket, ezzel is hozzájárulva Magyarország újrademokratizálásához és a politikai kultúraváltáshoz.”

A nyilatkozat szerint küzdeni fognak az önkormányzati autonómia fejlesztéséért. „Az állampolgárok aktív részvételével településeinket a demokrácia élő tereiként működtetjük. Helyben is helyesnek tartjuk a közhatalom megosztását, korlátozását és ellenőrzését. Az önkormányzatokra a szolidaritás központjaiként tekintünk, amelyek erőfeszítéseket tesznek az emberhez méltó lakhatás feltételeinek és a gyógyuláshoz való egyenlő esély megteremtéséért. Az egészséges, biztonságos környezethez való jog érvényesítése és a klímavédelem iránti elkötelezettség a településeink jövője iránti felelősségünkből fakad.”

Ahogy írják, sem a járvány, sem a gazdasági válság kezelése nem lehet sikeres az önkormányzatok ellenében, csakis velük partnerségben. „A kormány azonban magukra hagyta a településeket, támogatás és együttműködés helyett sarcpolitikával sújtja őket. Felelőtlen politika ez, amelynek vesztesei a válság által veszélyeztetett emberek és vállalkozások lehetnek. A kormányzati válságkezelés eddigi kudarcaival szemben az önkormányzatok bevonása a garancia arra, hogy a támogatások végre ne csak a kiváltságos kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják. Mi minden erőnkkel segíteni akarunk a településeinken élő polgároknak. Ezért kezdeményezzük, hogy az Európai Unió által Magyarországnak adott válságkezelő támogatást legalább fele részben az önkormányzatokon keresztül, lakosságarányosan használja fel a kormány. Ennek a kezdeményezésnek támogatásra hívjuk a településeinken élő polgárokat.”

Az aláírók:

Exit mobile version