Szigorúbbak az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson, mint a többi voksolás esetében: a választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges magyarországi településre, csak arra, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített.

Elérkezett a megváltás az Aradi térre
Legalábbis a turisták és a nyugdíjasok számára, hiszen ők lesznek a leggyakoribb használói az Aradi vértanúk terén ma reggeltől működő toalettnek, amely a városban az első automata, és jó pár éve úgy általában az első, ami úgy tűnik, hogy működni is fog. Bár meggyűlt vele a bajunk, összességében jól teljesít. A Szegeder első WC-tesztje.

Nem mondja le szegedi koncertjét Plácido Domingo
Pár napja derült fény rá, hogy több nő is szexuális zaklatással vádolja a világhírű tenort, aki nemsokára augusztus 28-án. A szegedi koncert szervezői most közleményben reagáltak.

Átadták a felújított Maty-éri pályát, egy hét múlva olimpiai kvalifikáció
Átadták a felújított Nemzeti Evezős és Kajak-Kenu Olimpia Központot csütörtökön. A Maty-éri versenypályán jövő szerdán kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság. Szegeden 2011 után újra, immár negyedik alkalommal rendeznek gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot.
12 órás éjszakai futást rendeznek az újszegedi ligetben
Este hattól reggel hatig tartó futóversenyt rendez Run 4 Night névvel a Szegedi Sport és Fürdők Kft. augusztus 24-én.

Új polgármesterjelölt a láthatáron – Szabó László függetlenként indul
Újabb polgármesterjelölt mutatkozott be tegnap Szegeden. Szabó László, a Szögedi Városvédő Egylet alapítója és elnöke függetlenként tervezi az indulást.
Vízvezeték rekonstrukciós munkálatok a Tisza Lajos körúton – útlezárás és forgalomelterelés augusztus 17-én, szombaton
A Tisza Lajos körút Boldogasszony sgt. és Korányi fasor közötti szakaszán zajló vízvezeték rekonstrukciós munkálatok során útlezárásra és forgalomelterelésre kell számítani augusztus 17-én, szombaton 7:00-tól 19:00-ig – tájékoztat közleményében a Szegedi Vízmű Zrt.
Az LMP is Botkát támogatja Szegeden
Az ellenzéki párt társelnökével és helyi vezetőjével tárgyalt szerdán Botka László – írja a Szeged.hu.

Továbbra is balladai homály fedi a Rádió 88 jövőjét
Pár kérdéssel nekifutottunk a Rádió 88 médiaszolgáltatási jogosultságával kapcsolatos fejleményeknek mégegyszer, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem tudott megnyugtató válaszokkal szolgálni.
“A kedvezőtlen hatásokat nem lehet kerítéssel megállítani”
Magyarországon a klímaváltozás szempontjából nincs krízishelyzet, de arra fel kell készülni, hogy a kedvezőtlen hatásokat nem lehet kerítéssel megállítani – mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem víztudományi professzora az M1 aktuális csatornán kedden.
Szegeden vezetnek a legtöbben ittasan a vidéki nagyvárosok közül
Somogybabodon a legnagyobb az egy főre jutó ittas vezetések száma, Budapesten a II. kerület vezet, a vidéki nagyvárosok közül Szeged az első – derül ki a 24.hu által az Országos Rendőr-főkapitányságtól kikért adatok alapján.
A San Franciscó-i opera lemondta a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo koncertjét
A San Franciscó-i opera kedden lemondta a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo október elejére tervezett koncertjét.

Felére csökkent az erdőben élő gerinces állatok populációja fél évszázad alatt
Több, mint a felére csökkentek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt a Természetvédelmi Világalap (WWF) vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.

A lét elviselhetetlen sokfélesége – Eufória első évad kritika
Nem hiába nagy sikerű az HBO sorozatának első évada.

Több nő is szexuális zaklatással vádolja Placido Domingót
Nyolc énekes és egy táncos számolt be arról az amerikai AP hírügynökségnek, hogy a világ egyik leghíresebb operaénekese, Placido Domingo szexuálisan zaklatta őket – írja a 444.
Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozás várható a Felső-Tisza-part irányából Tápéra vezető úton
Félútpályás útlezárás várható szerdán és csütörtökön, azaz augusztus 14-15-én – tájékoztat az Ativizig.
Kedd este héttől újra járható a Sándorfalvi út vasúti átjárója
Előreláthatólag kedd este héttől újra járható lesz a Sándorfalvi út vasúti átjárójá, amely átépítésére a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train munkálatainak kivitelezése során került sor.
Az amerikai kormány leveszi a kezét a veszélyeztetett fajokról
Az amerikai kormányzat hétfőn befejezte a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvény átalakítását, amellyel lazít a vadvédelmi szabályozáson – jelentette hétfőn több amerikai médium.
Rocktörténeti tábort rendeznek Szegeden
Rocktörténeti tábor kezdődik szerdán Szegeden, a találkozón megemlékeznek az ötven éve rendezett Woodstock fesztiválról is – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Hivatalos: a mai volt az év eddigi legforróbb napja
Augusztus 12-e volt eddig 2019 legmelegebb napja, ezt az Országos Meteorológiai Szolgálat is megerősítette nemrég.
Százezrek vártak a határnál most hétvégén
Az idén a legtöbb, 330 ezernél is több utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, az utazók összesen 102 ezer járművel lépték át az országhatárt.

Szeged gazdaságfejlesztési lehetőségeiről tartott ma sajtótájékoztatót Nemesi Pál polgármester-jelölt és Gyopáros Alpár kormánybiztos
Szeged gazdaságfejlesztési lehetőségeiről tartott ma sajtótájékoztatót Gyopáros Alpár, a Modern Városok Program, valamint a Magyar Falu Program kormánybiztosa és Nemesi Pál független polgármester-jelölt a Ferroép Zrt. székházában.
Csaknem kétszáz alkotás szerepel majd a Vásárhelyi Őszi Tárlaton
127 művész összesen 190 alkotása szerepel az október 5-én nyíló 66. Vásárhelyi Őszi Tárlaton – tájékoztatta a szervező Tornyai-múzeum sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Szegeden rendezik meg a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát
Magyarország rendezi meg 2023-ban Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics), miután a Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak
Az Európai Unió magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem magyar állampolgárai automatikusan felkerülnek az október 13-i önkormányzati választás névjegyzékébe, az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásától eltérően nem kell kérniük felvételüket a névjegyzékbe.