Szerdán délután 2 óra előtt nem sokkal leszakadt a Nyugati pályaudvar egyik peronja felett a tetőszerkezet – írja az Index.
Egy olvasótól kapott levelük szerint
„A szomszédos irodaházból láttuk, ahogy a Nyugati pu. tetőzetének egy része szabályosan felrobbant, fémlemezek repültek mindenfelé”
A lehulló fémlemezek ekkor zárlatot is okoztak a felsővezetékben.
Nemsokkal az eset után a Mávinform adott ki tájékoztatást, mely szerint Budapest-Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között 20-30 perccel megnövekedtek a menetidők tartós zárlat miatt.
„Senki nem sérült meg, a szakemberek dolgoznak a szerkezet biztonságos eltávolításán, illetve a perontető megerősítésén” – írta a Mávinform
Időközben az MTI is kiadott egy közleményt, melyből kiderül, hogy a tetőt a szél fújta le.