Helyenként a 100 km/órát is eléri a Ciara nevű viharciklon, mely jelenleg Észak-Magyarországon tevékenykedik: fákat dönt, épületek tetejét bontogatja. Szegedre órákon belül megérkezhet.
A Skóciában 130-at is teljesítő széllökésekkel érkezett vihar a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint eddig többek között a következőkért felel az országban:
- 35 méter magas fa kidőlése Balatonlellén,
- tetőtépés Kaposváron,
- teljes útzárat okozó faág-letörés Siófokon,
- 50 centi törzsátmérőjű fa zuhanása egy nagyatádi házra,
- és egy telefonvezetékeken át a földre eső, 12 méteres fenyőfa kidőlése.

Budapesten időközben az önkormányzat is közleményt adott ki, melyben a fővárosi polgárokat figyelmeztetik, hogy mind gyalogosan, mind gépjárművel fokozott figyelemmel közlekedjenek, az esetleg leszakadó ágak, hulló cserepek miatt körültekintően válasszanak parkolóhelyet.
A vihar a jelenlegi (4 óra körüli) becslések szerint Szegedet 5-6 óra magasságában éri el, azt azonban még nem tudni, mekkora intenzitással. A reggeli órákban még akár 70-80 kilométer/órás széllökésekre is figyelmeztettek a megyében.