Fotó: Nagy Mihály
Illetve először lehetett tegnap, augusztus 20-án, de lehet még két másik hétvégén is. Az SZKT eredeti tervei szerint ugyanis egész nyáron a 12-es pályaszámú, a győri Magyar Waggon- és Gépgyárban készült villamos adta volna ki a nosztalgiajáratokat a régi villamosok közül, most azonban változtattak annyit, hogy három napon ehelyett a 813-as Bengálit eresztik rá a sínekre.
A közlekedési társaság a következő ajánlót írta a programhoz: „barangoljuk be a Vértó környékét, majd Európa liget végállomásról eljuthatunk az Indóház térre, ahonnan egy rövid sétával meglátogatható a Mátyás templom, a Ferences szerzetesrend gyógynövénykertje, vagy akár felfedezhetőek a napsugaras házak Alsóvároson; frissüljünk fel az Anna-forrás vizétől a belvárosi séta közben, pihenjünk a platán fák árnyékában a Széchenyi téren; nézzük meg az elefántokat a Vadasparkban”. Ezeket a helyeket ugyanis mind érinti a szó szerint össze-vissza közlekedő járat, ami mindegyik szegedi villamosvonalon közlekedik.
További ínyencség, hogy a fent említett időpontokban a ZiU-9-es troli helyett az Ikarus 280T-t közlekedtetik.