Ilyen lett a felújított Belvárosi Mozi

Szerdán délutánra készült el a felújított Belvárosi Mozi. Az épületen, melyet 1920-ban adtak át először, még délelőtt is sokan dolgoztak, az utolsó simítások a megnyitó előtti órákban is bőven folytak még. A közel száz éves intézményt majd egy milliárd forintból emelték át az új évezredbe úgy, hogy megőrizték eredetiségét, és bár a korhűséget számos helyen mellőzték, könnyű elképzelni, milyen is lehetett belépni a vidék legnagyobb filmszínházába a két háború között, amikor még Bartók Béla is adott itt koncertet.

Összességében elmondható, hogy igényes kezek végezték el a munkát a mozin, amiben ezekben a percekben is zajlik az első vetítés. Bár külsőleg sok újdonság nincs, a belső terekben azonnal szembetűnik, hogy ez már nem az közeg, mint volt akár egy évvel ezelőtt is. A színvilágot jellemző meleg színeket mellőzték, a megújult aulát már a hófehérség uralja, ami egyesek szerint kevésbé sikerült jól, de az biztos, hogy szellősebb érzete van így ezen tereknek. A mozitermekbe új üléssorok kerültek, de cserélték a vetítéshez használt gépeket is. Szerencsére számtalan eleme megmaradt az eredeti színháznak, úgymint a stílusos vaskorlátok, a külső nyílászárók, vagy az előterek padozata. Tátott szájjal senki sem fogja bejárni az épületet, de mégis, van egy gyönyörű art déco filmszínházunk, ami csak úgy ragyog.

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Ilyen lett a felújított Belvárosi Mozi
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder