Végre nem kellett sietni, így kényelmes tempóban volt szerencsém átsétálni az eső áztatta ligeten. A Lóci Játszikot már úgyis lekéstem, így a találgatás, hogy vajon mennyi időt kell majd várni a becsekkolásnál, nem emésztett fel túl sok fölös energiát. Bejutottam, és megkezdődött az ismerősök felkutatása. Ilyen volt a SZIN negyedik napja.
Végül kegyes volt velünk az időjárás, bár ezt akkor még nem lehetett tudni, így tényleg minden elismerésem azoknak, akik a megázást kockáztatva is kimentek szombaton a SZIN-re. Nyolc óra tájt megint egyedül és céltalanul bolyongtam a fesztiválon, kilenc felé Fish!, addig meg valamivel el kell ütni az időt. Elsősorban megint némi alkoholt vettem magamhoz, majd megkezdődött a körbeséta, átadva magam az estének, várva hogy majd a lágy dallam és szirénének magához vonzanak.
Az ember valahogy nem így képzeli el a sziréneket. Mármint: első körben a Fonó-Hangfoglaló színpadnál állapodtam meg, ahol a Fool Moon acappella együttes kezdte a koncertjét. Bevallom, nem keltett túl bizalomgerjesztő benyomást az öt öltönyös férfi a színpadon, akik a rossz szóviccekkel még tovább is rontották volna a bennem kialakuló képet, ha nem lett volna az előadásuk elképesztően profi, és ha nem teremtett volna a profi előadás, a fesztiválkörnyezetben furának számító kinézet és a sok gagyi szóvicc egy olyannyira bájos atmoszférát, ami akaratod ellenére is magával ragad. Nem akartam, de elvitt.
A végét már nem vártam meg, mert szembe jött egy hívás a messzi Skóciából, majd ismét sör, és irány a Rádió 88 sátra, ahol a Fish! már töltötte az akksikat. Engem már a töltőképernyő alatt szóló éles gitárzörgés is levett a lábamról, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy mennyi volt kolis arc tűnik fel itt-ott a tömegben, aminek a vége az lett, hogy inkább a sátron kívül toltunk régi károlyis sztorikat egy ötös csapatba összeverődve. Érdekes egyébként, hogy akik a koliban mondjuk max biccentettek egymásnak a folyosón, a SZIN-en örömujjongva törnek ki, ha egymásra találnak. A Fish! persze hozta a kötelezőt. Zúzós dallamok, nagy energiák és agyeldobások keretezték a történetet, aki rájuk volt kíváncsi, az tuti nem csalódott.
Fish! után még körbejártunk egyet, megnéztük, hogy a Borsodi Nagyszínpadnál, hogy áll be a HoneyBeast, és most tudatosult bennem, hogy ez a tíz perc volt a legtöbb idő, amit a legnagyobb nagyszínpad közelében töltöttem az elmúlt napokban összesen. Feleszmélés, majd irány a fesztivál túlsó vége, pillanatokon belül kezd a 30Y.
Nos, mivel ez főszerkesztő úr egyik kedvenc zenekara, és mivel sokakat felkavarna őszinte véleményem, ezért egy ilyen gagyi vidékisajtós toposszal élve annyit mondanék, hogy jó hangulatban telt a 30Y. A közönség szerette, a zenekar szeretett játszani, voltak fények, szép fények, bár kicsit zavaró volt, hogy a Pepsi Nagyszínpad oldalain elhelyezett programajánló kivetítő folyamatos villogása és fényereje néhol belezavart ezek hatásába. Volt pogó is meg éneklés. Felcsendültek régi és új számok, örökzöld kedvencek és melankolikus nóták, szóba került a zenekar szegedi kötődése is, ugyanis évekkel ezelőtt itt vették fel első nagylemezüket. Beck Zoli haja a koncert végéig sem vesztett fényességéből, megtartotta tartását, és akkor így talán nem bántottam meg senkit.
Nyitókép: sinco