Petíció indult a Cserepes sori piac megmentéséért, Szabó Bálint levelet írt Orbánnak

Az aláírásgyűjtés mögött Szabó Bálint áll, s eddig közel 180-an írtak alá.

A képviselő úgy fogalmaz, „Botka László a járványügyi veszélyhelyzetet kihasználva egyszemélyben döntött arról, hogy 2021. január 31-ével be kívánja zárni a Cserepes sori piacot”. Szerinte a 30 éves intézmény szegedi és környékbeli vásárlók tízezreinek közkedvelt bevásárló helye, több száz kereskedő munkahelye és bevételforrása. Szabó azt kéri, aláírásával minél többen álljanak ki a piac mellett.

Szabó mindemellett Orbán Viktornak is írt levelet, ebben állásfoglalását kéri a piac ügyében. A képviselő többször posztolt már a piacról is képeket, mióta kiderült, hogy az bezárhat; jellemzően azonban csak azt mutatta be, hogy szombatonként mekkora forgalma van a helynek, amiről az önkormányzat is úgy nyilatkozott, hogy hétvégente van forgalom, hétköznap azonban csak elenyésző.