Sem Nemesi, sem Botka nem lesz ott a mai polgármesterjelölti vitán

Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket még a hónap elején. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, ahol az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek. Nade nem mindenkinek, ugyanis a két nagy hal vissza sem jelzett.

Bartha Lászlót, a Tisza Koalíció jelöltjét, Botka Lászlót, az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjét, Lauer Istvánt, MSZP-s képviselőt, de független jelöltet, Nemesi Pált, Fidesz-KDNP támogatással induló jelöltet, valamint Szabó Bálintot, a Mindenki Szegedért Mozgalom jelöltjét hívták a szervezők vitázni az IH-ba.

Lauer István már szeptember 12-én, Bartha László pedig szeptember 13-án jelzett vissza e-mailben, hogy készen áll a megmérettetésre, Szabó Bálinthoz elérhetőségek híján személyes megkereséssel fordultak a szervezők, aki szintén jelezte részvételét.

Botka és Nemesi már más tészta. Ők ezidáig egyáltalán nem válaszoltak a szeptember 7-én kiküldött meghívókra, illetve a szeptember 12-én elküldött emlékeztetőkre. A szervezők telefonon is több alkalommal érdeklődtek a jelöltek felől, de a kampánystáb tagjainál tovább nem sikerült jutniuk. Ezek a telefonok meddő fülekre találtak, a két jelölt részvételi szándékával kapcsolatos álláspontját nem hordozták.

Bár félő, hogy a beszélgetés a két esélyesebb jelölt részvétele nélkül bizonyos értelemben tét nélküli lesz, a szervezők álláspontja szerint azonban

“a jövőre nézve fontos üzenetértéke van annak, hogy a szegediek látható módon igénylik a jelöltek közötti párbeszédet, és egyre többen a demokratikus választások egyik fontos tájékozódási pontjaként tekintenek rá.”

Ezt bizonyítja a rendkívül nagy érdeklődés, és hogy a szervezők időközben a helyszínnel egyeztetve törekedtek a kezdetben meghatározott férőhelyszám bővítésére, így hetven fő vehet részt az eseményen. Az eseményre van lehetőség kerekesszékkel, illetve babakocsival is bejutni.

A vita ma délután ötkor lesz az IH Rendezvényközpontban, a beszélgetést Kékesi Márk szociológus, civil aktivista moderálja.

UPDATE (2019. 09. 25. 12:21): Botka László cikkünk megjelenése után jelezte a szervezőknek, hogy nem kíván részt venni az eseményen. Ahogy levelében fogalmazott, bár a városvezetés számára fontos az értékes munkát végző civilek támogatása, köszöni a megtisztelő meghívást, “de miután a Fidesz-KDNP jelöltje, az egyetlen mérhető támogatottsággal rendelkező kihívó nem vesz részt a programon, magam sem kívánok élni a lehetőséggel.”

Továbbá levelében közölte, az egyik beszélgetőtárssal a vita napján lesz a sokadik bírósági pere, miután folyamatosan “hazugságokkal támadják” a városházát, egy másik jelölt meg a választások előtt “árulta el szövetségüket.” “Bár számomra a demokratikus vita elengedhetetlen feltétele a közéletnek, nem kívánok olyan emberekkel vitázni, akik sportot űznek abból, hogy közösségünkre támadnak” – közölte levelében a polgármester.

 

Nyitókép: Civilhetes