Szabó Bálint tényként kezeli, hogy Cserepes sori piac ezentúl is lesz

A Mindenki Szegedért Mozgalom elnöke kedden délelőtt közösségi oldalán élőzött, és bátran jelentette ki, hogy a piac 2021-ben is ugyanúgy fog üzemelni, mint eddig. Mint mondta, átvizsgálták a piac működését, és szerinte nem indokolt a bezárás. Szabó ezt a 15 perces videó első percében mondja, majd hozzáteszi, eddig tartott a jó hír.

A képviselő azzal folytatta, hogy szerinte az elmúlt öt évben (azaz mióta a piacbezárást indítványozó, majd rögtön lemondó és a Szegedi Városkép és Piac Kft-hez átigazoló Rácz Attila vezette a Cserkót) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen és hanyag kezelés miatt büntetőfeljelentést tett. Szerinte Rácz olyan bevételekről mondott le a piac nevében, amelyek csökkentették a piac bevételét is. Szabó azt állítja, számos bérlőjelöltet utasítottak vissza az elmúlt időszakban, akik egyszerűen nem kaptak helyet a piacon. Mindemellett Szabó szerint a bérlők “elüldözése” sem segítette a piac helyzetét.

„A leglényegesebb, hogy miközben a piac bevételeit szisztematikusan csökkentette, aközben a kiadásokat ugyanilyen szisztematikusan növelte” – mondta Szabó, aki példaként mindössze annyit fejtett ki ebből, hogy takarítási és biztonsági feladatokat szerinte indokolatlanul szervezett ki a piac, jóval megdrágítva így azokat.

A következőkben Szabó arról beszélt, hogy miután több ügyvéddel átnézette a piac gazdálkodásának dokumentációját, azt találták, hogy a tavalyi 9 milliós veszteség jelentős részét nem a kevés bérlő okozta, hanem az, hogy nem vettek észre egy közműórát, ami folyamatosan csak termelte a kiadásokat. Részleteket nem közölt. Szabó szerint az is felveti a büntetőjogi felelősséget – esetünkben Botka Lászlóét –, hogy a tavaszi első Covid-hullám alatt a piacot 7 hétre bezáratták, s ezalatt bevételek nem, csak kiadások voltak. Szerinte az idei 30 milliós veszteség is itt magyarázandó, hiszen a havonta 10 milliót termelő piacot két hónapra bezárták.

„Akár Rácz Attila, akár Botka László adott esetben a vádlottak padjára kerülnek hűtlen, hanyag kezelés miatt” – tette hozzá Szabó, aki szerint a piac egyedül a kereskedői menthetik meg. Mint mondta, beszélgetései alapján azt állapította meg, hogy a kereskedői közösség nagy része szeretne ott maradni, és nagyon sok kézműves kereskedő szeretne bérleményt kivenni. Hozzátette, ő maga is irodát fog bérelni a piacon, amit képviselői irodának használ majd.

Ismertette, december 12-én a piac átadta valamennyi árusnak a felmondását, amit az átvételtől számított 30 napon belül tudnak megtámadni. Szabó azt sürgeti, ezt mindenki tegye meg, és akinek kell, annak adnak ügyvédi segítséget ingyenesen. Amíg ez a jogi folyamat lezajlik, mindenképpen nyitva marad a piac, hiszen a felmondás életbe lépése nélkül egyszerűen a piac nem teheti ki a bérlőket és zárhat be.

Szabó megkereste a új piacigazgató Vőneki Editet, akitől kérte, vonja vissza a felmondásokat, illetve hogy üljenek össze – más képviselőkkel, kereskedőkkel és felügyelőbizottsággal –, hogy kidolgozzák, hogy lehetne a piacot újból felfuttatni. Első javaslatként azt monda, a régi, elhasznált bódésort le kellene bontani, és a kereskedőket átköltöztetni az újakba.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder