Szerdán indul a szegedi Bor tér

A hosszú és változatos szegedi fesztiválnyár záró rendezvényére ismét a Dóm téren kerül sor szeptember 18-től 22-ig – írja közleményében a Szegedi Városkép és Piac Kft.

A 9.őszi bormustrán idén 111 borász kínálja a legfinomabb nedűit. Mellettük 20 vendéglátós érkezik pálinkákkal, sajtokkal, finomabbnál-finomabb ételekkel, 42 kézműves pedig egyedi ajándékokat és emléktárgyakat kínál öt napon keresztül.

A rendezvény a szokásoknak megfelelően hatalmas szüreti felvonulással nyílik, a résztvevő borrendek, táncosok, zenészek és a lovas kíséret a Széchenyi térről indul a Dóm térre.

A két színpadon felváltva zajlanak majd a programok, a jazz, blues és népzenei produkciók mellett fellép Zoltán Erika, Varga Viktor, Veres Mónika, Roy és Ádám, valamint a Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas előadói is bemutatkoznak.

A hagyományoknak megfelelően minden nap éjfélkor a Szegedi Szimfonikus Zenekar fúvós quartett-je játssza az Il Silencio-t.

“Szőlő, bor, Szeged” címmel, a Móra Ferenc Múzeum gondozásában egy borászati kiállítás képein, valamint ritkaságszámba menő eszközein keresztül elevenedik meg Szeged 18-19. századra visszanyúló szőlőtermesztési és borkészítési történelme.

Újdonság, hogy ebben az évben már csak üvegpohárba történik a kiszolgálás, erősítve ezzel a kulturált borfogyasztást és csökkentve a rendezvény ökológiai lábnyomát.

A kilátogatók idén először mobilalkalmazás segítségével is tájékozódhatnak, az Android és iOS rendszerű készülékekre letölthető a térképet, a kiállítókat és a programokat tartalmazó applikáció. A 9. őszi bormustrához kapcsolódó információk megtalálhatók a rendezvény Facebook oldalán és a www.borter.hu oldalon is – fogalmaznak a szervezők.

 

Nyitókép: www.borter.hu