Nyitni legkorábban május végén, június elején lehet Kásler szerint

Ez a kijelentés a Bayer Show nevű műsorban hangzott el vasárnap, ahol nem meglepő módon Bayer Zsolt vendége volt. Mindeközben az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília elárulta, hogy többek között Szegeden is nő a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben.

Átlátszó: Nem 2, hanem legalább 10-15%-os volt az ágyfelszabadítás a kórházakban

Még júliusban indított pert a TASZ segítségével a Szegedi Tudományegyetem ellen az Átlátszó, mivel az intézmény döntéselőkészítésre hivatkozva nem adta ki az ágykihasználtságra vonatkozó adatokat. Az eljárás folyamatban van, de az egyetem mégis úgy döntött, hogy megküldi a kért számokat, amiből kiderül, hogy két százaléknál jóval több ágyat szabadítottak fel.

Nyolc szervezet kéri Káslert a házi segítségnyújtás és a támogató szolgálatok bővítésére, és a szociális szakemberek bérének rendezésére

A szervezetek arra kérik Kásler Miklóst, hogy a jelenlegi költségvetés újratervezése során, és a készülő 2021-es költségvetési törvény tervezésekor a fogyatékossággal élő emberekért, a gondozásra szoruló idős emberekért, az őket gondozó családtagjaikért és a szociális szakemberekért felelős miniszterként tegyen azért, hogy végre minden rászoruló kapjon támogatást az önálló, méltó emberi élethez.

Kásler az új NAT-ról: „a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít”

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) – jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A tárcavezető úgy fogalmazott: a módosított Nat „a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít”.

Kásler azt mondta, ajándékba kapják az elektromos autókat a kórházak, aztán kiderült, csak bérelhetik őket

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője október elején jelentette be, hogy kormánytámogatással elektromos autókat vásároltak kórházi feladatok ellátására. A minisztérium összesen 249 elektromos Volkswagen Golfot vett, amelyeket kilencven egészségügyi intézmény között oszt szét – írja a Népszava.