Újabb használt trolit vett a csehektől az SZKT

Még január végén írtuk, hogy a csehországi Chomutov városából négy darab Lengyelországban gyártott szóló Solaris Trollino trolibuszt vásárol az önkormányzat támogatásával a Szegedi Közlekedési Társaság. Innentől kezdve felgyorsultak a történések, néhány nappal később már az utolsó darab is leszállításra került a vállalat Csáky utca telephelyére, majd április 29-én, amikor a szegedi trolibuszközlekedés is épp jubileumát ünnepelte, be is mutatták az első honosításon átesett példányt, ami T-870-es pályaszámmal állt forgalomba május vége felé.

Azóta pedig szépen sorra kerülnek forgalomba az újabb darabok, most pedig egy fórumbeszélgetésben előkerült, hogy az eredetileg is öt darabból álló csapat Csehországban maradt tagját is megvásárolták. Megkerestük hát a társaságot, ahol elárulták, hogy igaz a hír: „Chomutov város társaságától 4 Solarist vásároltunk meg 2018-2019 évfordulóján. Most 2019 végén ugyanazon az áron még egy troli megvásárlása sikerült”, fogalmaztak, kihangsúlyozva, hogy ezzel egy darabbal több klímás trolibusz lesz a városban. Az új beszerzés várhatóan 2020-ban kerül utasforgalomba.

 

Nyitókép: a T-870-es és egyik társa az áprilisi bemutató sajtótájékoztatón. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder