Site icon Szegeder Archívum

Veszélyessé vált a Belvárosi temető, 70 sír rongálódott meg a hétfői viharban

Veszélyessé vált a temető területe a hétfőn délután lecsapó vihar következtében – írja közleményében a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

A több mint, 112 km/h erősségű széllökések a temetőben 21 fát kidöntöttek, és további 50 fa olyan mértékig sérült, hogy alattuk, illetve környezetükben tartózkodás komoly kockázattal jár. A temető teljes területén fák dőltek ki, ágak törtek le elzárva az egyes utakat. Az előzetes felmérések szerint több mint, 70 sír megrongálódott, több helyen a sírköveket is feltépte a szél, valamint a közvilágítás is meghibásodott.

A temetőben a környezetgazdálkodás a vihar elvonulását követően megkezdte a helyreállító munkálatokat. Tekintettel azonban a sérült és kidőlt fák mennyiségére, a kárelhárítás több hetet vesz igénybe. A vihar következtében kialakult helyzet miatt, biztonsági okokra tekintettel a temetőbe autóval korlátozottan lehet behajtani, gyalogosan is csak saját felelősségre lehet bemenni. A temetőlátogatók biztonsága érdekében a veszélyes ágak eltávolításáig 18 óra után a Belvárosi temető nem látogatható. A kárelhárítást folyamatosan végzik, ez azonban időigényes. Halottak napjára igyekeznek a temetőt újra rendezett és biztonságos állapotba hozni.

Exit mobile version