Az önkormányzat által biztosított 200 millió forintos keretből finanszírozandó béremelést jelentettek be a Szegedi Közlekedési Társaságnál.
A Szeged.hu információi szerint a társaság tárgyalásokat folytatott három szakszervezettel is, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetével, a Egységes Közlekedési Szakszervezettel, és a Szegedi Közlekedési Kft. Munkástanácsával.
A tárgyalások még tavaly kezdődtek, és hétfőn értek véget. A főállású munkavállalók ezentúl 120 forintos óradíjemelésben és 21 ezer forintos béremelésben részesülnek. Továbbá óránként 30-90 forinttal kap többet az, aki legalább 5 éve dolgozik a cégnél.
Ezzel a lépéssel a legalacsonyabb, szakmához kötött óradíj is bruttó 1158 forint lesz. A béremelkedés mértéke 10,04 százalék.
Nyitókép: Érsek Ferenc