12 órás éjszakai futást rendeznek az újszegedi ligetben

Este hattól reggel hatig tartó futóversenyt rendez Run 4 Night névvel a Szegedi Sport és Fürdők Kft. augusztus 24-én.

A szegedi sportélet felturbózását tűzte ki célul a vállalat, legalábbis úgy tűnik sorra meghirdetett programjaikból. Nemrég nagyszabású úszóversenyt tartottak, jövő héten szombaton estére pedig kocogni várják a szegedieket. A lényeg, hogy az indulók felkészültségüknek megfelelő, tetszőleges távot teljesíthetnek, tehát mindenki annyit fut, amennyit kedve tartja.

Az élményfutásként jelzett esemény 18 órakor indul egy közös bemelegítéssel, majd a futni vágyók egészen reggel 6 óráig csatlakozhatnak néhány körre az általuk választott időpontban, hiszen folyamatosan rögzítik időmérő chip segítségével, hogy mennyit futottak a kihívás keretében. A Run 4 Night házigazdája Szujó Zoltán sportriporter lesz, aki szintén hozzájárul néhány körrel az est sikeréhez.

A szervezők szerint az esemény célja, hogy

  • az újonnan átadott rekortán pályát és futást népszerűsítése,
  • liget rekordot állítson fel,
  • hagyományt teremtsen és évenként ismételni lehessen,
  • megmozgassa a szegedi futóközösségeket,
  • és a természetes környezetben űzhető sportágakat népszerűsítse.

A nevezési díj 1500 forint, amiért jár egy befutó érem (min. 2 kör teljesítése esetén), emléklap, illetve öltözőhasználat, frissítés, orvosi ügyelet, és persze a mozgás öröme. Továbbá a három legjobb női és a három legjobb férfi résztvevő bérleteket nyer, mellyel valamennyi városi sportlétesítményt látogathatja.

 

Nyitókép: illusztráció, az újszegedi liget 2019. augusztus 9-én este. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder