13 tonna undorító húsárut talált a Nébih egy kisteleki üzemben

Egy Szegedre bejegyzett vállalkozás Csongrád-Csanád megyei húsüzemében tartottak élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést szeptemberben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A létesítményben 12,6 tonnányi termék nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért a hatóság kivonta azokat a forgalomból, valamint azonnali hatállyal felfüggesztette az egység tevékenységét.

Súlyos élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési hiányosságokra derült fény abban a Csongrád-Csanád megyei húsüzemben, ahol szeptember első felében vizsgálódtak a Nébih ellenőrei. A higiéniai problémák – mint például az öltözők, mosdók, a fűszerraktár és az eszközök erős szennyezettsége, egyes helyiségekben a rozsdásodás, valamint a higiéniai kapu és a kézmosó működésének hiánya – miatt a hatóság az üzem tevékenységét felfüggesztette.

Számos kifogás merült fel az előállított húskészítményeket illetően is: a vizsgálat során lejárt fogyaszthatósági, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű termékek kerültek a szakemberek látókörébe, emellett nyomonkövetési hiányosságok (jelöletlen, tételazonosító adatot nem tartalmazó termékek, valamint a nyomonkövetési dokumentáció kapcsán feltárt jogsértések) is szép számban előfordultak. A kifogásolt élelmiszerek mennyisége eléri a 12,6 tonnát.

A hivatal munkatársai egy ütős remixet is összedobtak az akciót követően:

Csongrád-Csanád megyei húsüzem ellenőrzés

Egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben tartottak élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést 2020 szeptemberében a Nébih szakemberei. A létesítményben 1…

A hatóság a szóban forgó termékeket a forgalomból kivonta, forgalmazásukat megtiltotta. További intézkedésként elrendelték az állati eredetű termékek megsemmisítését, valamint a létesítményben előállított, még érvényes minőségmegőrzési, illetve fogyaszthatósági idejű termékek forgalomból való visszahívását. A kifogásolt termékek elszállítását a helyszínen ellenőrizték a Nébih szakemberei.

A jogsértő vállalkozás – mellyel szemben folyamatban van az eljárás – milliós nagyságrendű bírságra számíthat. Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán; ebben kiderül, hogy egy a szegedi Petőfi Sándor sugárútra bejegyzett B. József nevű egyéni vállalkozóé a húsüzem. Ugyanezzel a névvel Kisteleken található is egy 1992-ben alapított létesítmény, több mint valószínű az egyezés.

Fotók: Nébih