16 órát ült Szabó Bálint, most feljelent és felszólít

Ma a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatót Szabó Bálint, független önkormányzati képviselő. Elmondta, a korábbi híradásokkal ellentétben nem a múlt héten, hanem ezen a héten, Szegeden hétfőn este lakása közeléből vitték el a rendőrök.

Szabót előállították, őrizetbe vették és a Szegedi Rendőrkapitányság fogdáján töltötte a hétfő éjszakát és a kedd délelőttöt, majd délután 2-kor szabadult. A Hódmezővásárhelyi Bíróságon egy rágalmazási ügyben indult eljárás Szabó ellen a K’Art-ügy kapcsán, valamint Czeglédi Csaba védőjének feljelentése alapján egy másik ügyben. Szabó elmondta, noha megjelent az utolsó tárgyaláson, mégis kétszeres elfogatóparancsot állított ki ellene.

Szabó szerint ez az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb hivatali visszaéléses bűncselekménye a Szegedi Törvényszéknek, ezért azzal vádolja a törvényszék több bíráját is, hogy üzletszerűen, hivatali helyzetükkel visszaélve bűncselekményt követtek el. A képviselő bejelentette, hogy a mai napon az illetékes nyomozó ügyészségnél feljelentés tett Nóvé Ágnes szegedi törvényszéki bíró tevékenysége kapcsán, de a bűnszervezeti megjelölés nem véletlen, hiszen a Hódmezővásárhelyi Bíróság egyik bírája, Pásztor Anikó járt el az említett ügyben.

Szabó dokumentumaira hivatkozva azt állítja, hogy a Szegedi Törvényszéken Nóvé Ágnes, aki korábban elfogultnak nevezte magát Szabó ügyében, elfogultsága ellenére járt el ellene, és úgy utasította a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságot további eljárások lefolytatására, hogy az elfogatóparancsot kibocsájtó járásbíróság bírája is elfogultságot jelentett korábban. Miután Szabót szabadon engedték, a járásbírósági bíró újra elfogultságot jelentett be maga ellen, „azóta pedig betegen fekszik állítólag”- mondta Szabó.

A képviselő szerint amit Nóvé Ágnes művelt a szegedi törvényszéken az elmúlt években, az példátlan, ezért arra kérte az illetékes nyomozó ügyészséget, hogy vizsgálja ki a Szegedi Törvényszéken történteket, és Nóvé Ágnessel szemben, és ha vannak társai, akkor velük szemben is indítsa el hivatali visszaélés miatt a büntetőeljárást. „Hiszen megengedhetetlen az, hogy a városházától milliárdos munkát kapó konzorcium egyik tagjaként eljárjon, akár egy ellenzéki önkormányzati képviselő ügyében, akár Szeviép ügyben, akár Czeglédi ügyében úgy, hogy bizonyítottan elfogult.”

„Nem az utolsó eset volt itt Szegeden a 2000-es évek elején, hogy bilincsben, vezetőszáron vittek el bírót a Szegedi Törvényszékről” – mondta.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Hozzátette, hogy abban bízik, hogy „a Szegedi Törvényszék megtisztul a korrupt, elfogult és tisztességtelen, jogszerűtlenül eljáró bíráktól”, majd bejelentette, hogy pertársaságot alapított olyan bírósági eljárások résztvevőinek a bevonásával, akiket jogsértés ért a Szegedi Törvényszéken az elmúlt évtizedben. Elmondása szerint ennek a célja, hogy Lakatos Péter, a Polgári Kollégium vezetője és Nagy Andrea, a helyettese eljárásai kapcsán a bírókat vonják felelősség alá, és az általuk keletkezett károkat a két bíró fizess meg.

Szabó azt reméli, hogy a Szegedi Járásbíróság új vezetője, Vida-Sós Tünde majd megtisztítja a Szegedi Törvényszéket a korrupt és tisztességtelen bíráktól, majd felszólította a törvényszék valamennyi bíráját, hogy haladéktalanul szálljanak ki a helyi közéletből, a helyi politikai életből, ne akarjanak politikai vitákat eldönteni, ha úgy van, akkor jelentsenek elfogultságot és az adott ügyet vigyék el a megyéből.

Újságírói kérdések kapcsán kiderült, hogy Szabó rágalmazási pert indított a szeged.hu-val szemben, mivel a portál azt állította, hogy a képviselőt még szeptember végén két elfogató parancs alapján vették őrizetbe, a valóság szerint viszont, a portál és az általunk is közölt képeken nem őrizetbe vették Szabót, hanem Békéscsabára szállították. A továbbiakban a szeged.hu és a Szeged Tv Szabó tárgyalóteremben tanúsított magatartását firtatta, amire Szabó azt mondta, azért sétált ki, mert a bírák elfogultságot jelentettek az ügyében.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder