17 év után visszakapja alsóvárosi emléktábláját Bálint Sándor

A „legszögedibb szögedi” számára kíván emléktáblát állítani a Szeged-Csanádi Egyházmegye. A boldoggá avatás előtt álló néprajzkutató, művészettörténész Bálint Sándor emlékét az egykori szülőháza helyén álló társasházra elhelyezett tábla őrzi majd.

Bár a kezdeményező a Szeged-Csanádi Egyházmegye, az önkormányzat illetékes bizottságának is jóvá kellett hagynia az emléktábla kihelyezését. Erről hétfőn a kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottság döntött, így május 10-én, a néprajtudós, művészettörténész halálának 41. évfordulóján felavathatják a táblát. A 60×40-es mészkőtáblán a következő szöveg olvasható majd:

„Ezen a helyen állt a szegedi népélet megörökítője, a »legszögedibb szögedi« Isten szolgája Bálint Sándor (1904-1980) szülőháza.”

A tábla a Pálfi utca 72-es számú társasház homlokzatára kerül, amely a tudós szülőháza helyén épült 2006-ban, két évvel az eredeti épület lebontását követően (a házat egyébként az önkormányzaton belül is próbálták megmenteni, de végül ez nem sikerült). A történethez az is hozzátartozik, hogy 1984-ben már állítottak emléktáblát a házra, de ez azóta ismeretlen helyen van, ha egyáltalán nem végezte a vastelepen (másolata megtalálható a Somogyi-könyvtárban).

Itt állott szülőháza, ide kerül most az új tábla. Fotó: Google Maps

Bálint Sándor alsővárosi paprikatermesztő családban született, már egyéves korában árvaságra jutott, özvegy édesanyja, született Kónya Anna nevelte, taníttatta és támogatta, aki ügyesen gazdálkodó, jól kereskedő asszony hírében állott. A Szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát. 1931-ben óraadó tanár a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben. 1934-től egyetemi magántanárrá habilitálták Solymossy Néprajzi intézetében Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére témakörben. Bálint Sándor vállalta az Alföld-kutatást, az Alföld vallási néprajzának kutatását.

A II. világháború után vallási meggyőződése miatt fokozatosan kiszorult a közéletből, és a felsőoktatásban is hátrányos megkülönböztetés jutott számára. Elévülhetetlen érdemeket szerzett Alsóváros és Tápé néphagyományainak kutatásában. Munkássága két területen kiemelkedő: egyrészt Szeged és környéke, másrészt a magyar katolikus népi vallásosság kutatásában. Halálát baleset okozta: Budapesten egy autó elé lépett 1980 májusában. A szegedi Alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.