22. századi megoldásokkal épül az új kézicsarnok Bartók Csaba szerint

A Fidesz szegedi vezetője is jelen volt ma, amikor felhelyezték a Pick Arénára a leendő csarnok acélrácsos tartószerkezeti elemeit, illetve azok közül az elsőket.

Bartók erről Facebookra nemrég feltöltött videójában számol be, melyben elmeséli, hogy amikor ma reggel felkelt, nem gondolta, hogy ennyi érdekes információval lesz gazdagabb. Mint fogalmazott, megdöbbentő élményeket szerzett. Először egy irodában mutatták be neki és csapatának a belsőépítészeti látványterveket, melyek szerinte „elképesztő újdonságokat” tartalmaznak. Ezt követően Bartók úgy szólt, hogy „21, de talán 22. századi megoldások” is jelen vannak az építkezésen. „Remélem hamarosan minden szegedi megtapasztalhatja, hogy micsoda technikát, micsoda sportcsarnokot kap Szeged” – fogalmazott.

Az esemény azonban itt nem ért véget, mivel megtekintették a literally a szomszédban épülő új Tiszavirág uszodát is. Itt egyébként már valóban a befejező munkálatok folynak, és úgy tudjuk, hogy tavasszal már nyitnak is.

„Impozáns épületet kapott Szeged, már látszik, hogy az utolsó simítások vannak hátra, és hamarosan a szegediek birtokba vehetik ezt a gyönyörű szép ajándékot, amit teljes egészében a magyar kormány ad a szegedi embereknek” – propagálta az uszodával kapcsolatban Bartók Csaba.

E kitérőt követően visszasétáltak a Pick új otthonába, ahol megtekintették a munkacsarnokot, egy edzőcsarnokot, valamint „az akadémia különböző szintjeit és tereit”. A helyi Fidesz-elnök szerint impozáns a közel 8500 főt befogadni képes lelátó és a pálya látványa, és október-november táján már a sportcsarnok is birtokba vehető lesz.

Bartók egyébként új még azon hazai politikusok sorában, akik aktívan osztanak meg videókat közösségi oldalaikon, de üdítő látni, hogy ilyen magas minőségben kezdtek a munkához.

A látogatáson részt vett Nemesi Pál is, aki stílszerűen független Szeged365-ös maszkban járta végig a két építkezést. Nemesi is posztolt videót, de beszéd helyett itt drámai zenével kísérik a szép képi világot.