436 ezer forint volt júniusban a bruttó átlagkereset a KSH szerint

Júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 3,1 százalékkal emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset emelkedése jelentősen elmaradt az előző hónapokban mérttől, mert a növekedés ütemét erőteljesen visszafogta a tavaly júniusban az egészségügyben kiosztott rendkívüli 500 ezer forintos juttatás, amely akkor jelentősen megemelte az átlagkeresetet. A KSH a következőkre jutott a júniusi helyzetet megvizsgálva:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 436 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 447 300 forint volt és 3,1 százalékkal nőtt.
  • Az 5,3 százalékos júniusi inflációval számolva a reálkeresetek 1,7 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól.
  • A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított júniusi rendszeres bruttó átlagkereset 404 200 forintra becsülhető, 7,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 445 900 forint volt, 6,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a költségvetésben pedig 417 800 forint, ami 4,0 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.
  • A munkáltatók teljes körére, azaz az ötnél kevesebb munkavállalóval működő vállalkozásokat is figyelembe véve a bruttó átlagkereset 423 600 forint volt júniusban, ami 3,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A medián bruttó kereset –, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint ahányan kevesebbet – 7,4 százalékkal emelkedett 335 800 forintra, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 343 ezer forint volt és 7,2 százalékos növekedést mutat.
  • A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél alkalmazottak száma a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 13,5 százalékkal, 329 ezerrel nőtt tavaly június óta.
  • Az idei első fél évben a bruttó és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 8,4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában és 428 200 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 300 forintot ért el.
  • A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli rendszeres bruttó átlagkereset 397 500 forintra becsülhető, ez 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 4,0 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,2 százalékos növekedése mellett.