A Continental makói gumigyárából folyamatosan rúgják ki a tapasztalt munkásokat, hogy az új emberekkel megtörjék az ellenállást

A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) csütörtök közleménye szerint elszabadult a vezetőség a Continental makói gumigyárában: munkavégzés közben a dolgozókkal csak írásbeli engedéllyel válthat szót „másik üzemegységből” érkező személy, valamint folyamatosan bocsátanak el régi, akár több évtizede a gyárban dolgozó kollégákat, akik a februári sztrájkokban részt vettek.

Minderről a 24.hu és a Mérce számolt be a GSZSZ közleménye alapján. Amint arról beszámoltak, a makói cég új munkásokat keres, miközben a régi, akár több évtizedes tapasztalattal rendelkezőket elbocsátja, szerintük azért, mert részt vettek a februári sztrájkokban. Emellett még az is ott van a levegőben, hogy ezzel megtörik az egységet; a frissen felvett dolgozók körében kisebb lesz a sztrájkhajlandóság és a szerveződési hajlam.

„Ilyen légkörben különösen balesetveszélyes dolgozni” – állítja Radics Gábor szakszervezeti elnök. Mindezt arra alapozza, hogy ennek következtében történt két súlyos baleset is; korábban egy csonkolásos, a napokban pedig egy másik, amely során az egyik dolgozó leesett az udvarra egy 10 méter magas csarnok tetejéről. Radics szerint a Continental makói gyárában már eddig is túl sok volt a munkahelyi baleset – a szakszervezet ezt jelentette is az anyacég képviselőjének –, s félő, hogy a bizonytalanság okozta feszült légkörben tovább folytatódik a szomorú tendencia – fogalmaz a közlemény.

A kirúgásokon túl még van pár érdekesség; a közlemény szerint a gyárban működő Makói Gumiipari Szakszervezet, a GSZSZ tagszervezete konzultációt kezdeményezett a munkásokkal – mivel épp most készítik elő a gyárban az új kollektív szerződést –, amit a cég minden lehetséges eszközzel megpróbál ellehetetleníteni: az online konzultációt adatvédelmi okokra hivatkozva támadták meg, valamint egy új viselkedési kódexet vezettek be, amely a szakszervezet szerint megfélemlítési céllal született, mint fogalmaznak, a legendásan embertelen távol-keleti gyárak hangulatát idézi.

A viselkedési kódex szerint az éppen munkát végző emberekkel „beszélgetés kezdeményezése munkaidőben csak a munkáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges”, még akkor is, ha a mindössze pár mondatos eszmecsere közben nem áll le a munka. Az ehhez szükséged kérelemben a gyors szóbeli egyeztetés tartalmát is közölni kell „és ha az nem tetszik a főnöknek, akkor indoklás nélkül megtagadhatja az engedélyt” – írják.

Radics szerint „nem nehéz kitalálni, hogy a szakszervezeti témák nem tartoznak a makói gumigyár menedzsmentjének kedvencei közé, ezért alig van arra esély, hogy a munkavezetők engedélyezzék az érdekvédelmi tartalmú beszélgetést”. A GSZSZ elnöke kiemelte, hogy „ezek alapján a szakszervezeti tisztségviselők csaknem minden üzemegységben külső személynek számítanak. A korlátozással a munkáltató teljesen ellehetetleníti a szakszervezet és a munkavállalók közvetlen kapcsolatát. Ráadásul – és nem véletlenül – éppen most, az új kollektív szerződés tartalmának a tárgyalási fázisában.”

A szakszervezet szerint kötetlen, cenzúrázatlan beszélgetésre csak a napi kétszer ötperces, valamint a véleményük szerint ebédeléshez is rövid, napi egyszeri húszperces szünetben van lehetőség, így arra nem nagyon van esély, hogy a szakszervezeti tisztségviselők személyesen is megkérdezzék a tagokat arról, mit képviseljenek a munkáltatóval való egyeztetéseken. Radics szerint a munkáltató ezzel a szakszervezet képviselőit is meg akarja félemlíteni. Azt is elmondta, hogy ezen kívül a cég folyamatosan monitorozza a makói szakszervezet zárt Facebook-csoportját. Fentieket a közlemény szerint alátámasztja, hogy a napokban a munkaidő-kedvezmény igénylését is rendkívüli módon megszigorította a munkáltató.

A makói Continental az alábbi, változtatás nélkül közölt választ küldte meg a Mérce szerkesztőségének a témával kapcsolatban:

„A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói üzeme munkatársaink kültéri és beltéri pihenőkben, az étkezőben is biztosít lehetőséget a közösségi életre, azonban a gyártási területen munkavédelmi okokból erre nincs lehetőség. Továbbá a munkáltató irodát és tárgyalóhelységet biztosít az érdekképviseletek számára, hogy a működésükkel „harmadik személyként” ne az üzemi területen folytassák a tevékenységüket.

Makói gyárunkban az elmúlt hónapokban a munkavédelmi szabályok be nem tartásából történt balesetek további intézkedéseket kívántak munkavállalóink biztonsága érdekében. Felelős munkáltatóként további szigorítást láttunk szükségesnek, hogy megelőzzük a jövőbeli hasonló körülmények miatt előforduló üzemi balesteket.

Az mellett, hogy ismételten felhívtuk munkatársaink figyelmét a munkavédelmi szabályok betartására további lépéseket tettünk munkabiztonsági kockázatok mérséklése céljából . A különböző területeken, munkaállomásokon eltérő és egyedi munkavédelmi szabályokat kell betartani. Adott esetekben a másik területről nem munkavégzési céllal érkező munkatársak saját maguk és más munkatársuk számára munkavédelmi kockázatot jelenthetnek. Egyrészt a speciális, a munkaterülethez kapcsolódó szabályok ismeretének a hiányában, másrészt az adott üzemben dolgozó munkatárs megzavarásával, mely nem indokolt interakcióból ered.

A munkaköri kötelezettségüket ellátó munkavállalókat munkaidőben -a munkáltató előzetes engedélye nélkül- senki nem akadályozhatja, zavarhatja a munkavégzésükben az üzem területén. A munkáltatónál megválasztott munkavédelmi képviselő a választott tisztségével összefüggésben jogosult tájékoztatást kérni a munkavállalótól munkaidőben a munkahelyek, munkaeszközök és egyéni védőeszközök biztonságos állapotáról, az egészség megóvására, illetőleg a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzősőre tett intézkedések végrehajtásáról, valamint a munkavállalóknak az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre történő felkészítéséről és felkészültségéről.

A témában 2021. augusztus 10- én létrehozott és 2021. szeptember 1- én életbe lépett munkautasítást- nem magatartási kódexet-, a törvényi szabályozásnak megfelelően az üzemi tanácsnak előzetesen megküldtük véleményezésre.

A szakszervezet részéről elhangozott találgatásokat és hangulatkeltésre irányuló kijelentéseket nem kívánjuk kommentálni.”

 

Nyitókép: Rosta Tibor / MTI