A járványügyi korlátozások feloldásának másnapján nyithat az Etelka sori uszoda

Elkészült Szeged fedett sportuszodája; a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel február 20-án.

Botka László polgármester az épület keddi sajtóbejárásán elmondta, lezárult az ország egyik legmodernebb és – szerinte szegediként ezt kijelenthetjük – legszebb uszodájának műszaki átadása, a létesítmény megkapta a használatba vételi engedélyt is. Az uszodát egy-két héten belül birtokba vehetik a sportolók, a város polgárai előtt azonban még zárva tart a korlátozások miatt. A létesítményt az önkormányzat cége, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. üzemelteti majd, ehhez a város idei költségvetésében 400 millió forint támogatást biztosít

A sajtóeseményen mindenki a kórházakban már megszokott lábzacskót viselt, a bejáratot pedig külön Szabó Bálint-elhárító osztag őrizte három biztonsági őr személyében.

„Az uszoda a járványügyi korlátozások feloldását követően másnap tudja fogadni a vendégeket” – tudatta a polgármester.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, és Péterffy Attila pécsi ellenzéki polgármester 2019-es ellenfele bejelentette, az új sportuszodában február 20-án a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott játszik mérkőzést. A megelőző héten a két csapat Szegeden edzőtáborozik.

„Bár a meccset most csak a televízión keresztül láthatja a közönség, a szövetség tervei szerint az uszoda egy újabb rangos összecsapásnak ad helyet, azt követően, hogy nézők előtt is rendezhetőek sportesemények” – közölte az elnök.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Molnár Tamás, a szövetség alelnöke kifejtette, az új uszodában hosszú évtizedek után otthonra találnak a szegedi vizes sportok művelői. A létesítmény kiváló hátteréül szolgál majd a Szegeden folyó utánpótlás-nevelésnek.

Az MTI beszámolója megemlíti, hogy a helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a 13,3 ezer négyzetméter nettó alapterületű uszodában egy 50 méter hosszú, 25 méter széles, 10 pályás, 2,2 méter mély versenymedence található, amely egy mozgatható válaszfallal 25 méteres 2×10 sávosra osztható. A versenyeket 1169 fős lelátóról figyelhetik majd a nézők.

A medencecsarnok természetes megvilágítású, sötétíthető, és tévéközvetítésre alkalmas sportvilágítást is kiépítettek benne. A versenymedence mellett egy 1,8 méter mély 25×15 méteres bemelegítőmedence és egy 0,9 méter mély 20×12,5 méteres tanmedence, illetve egy külső-belő lazítómedence is az uszoda része.

Az épületben kondicionálótermek, konferenciaterem, egyesületi irodák, gyermekmegőrző, tanulószoba, üzlethelyiségek, büfék és egy wellness részleg is megtalálható. A beruházás kivitelezője a West Hungária Bau Kft. és a Dél-Konstrukt Zrt. volt.

Az épületről nagy képriportot és készítettünk, ez ide kattintva látható, videónk pedig alább:

16 milliárdba került, ilyen lett Szeged első fedett uszodája

Kedden délelőtt tartottak sajtóbejárást a frissen elkészült Tiszavirág uszodában Szegeden. Az eseményen Botka László polgármester, Vári Attila, a Magyar Vízi…

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder