A játszótérre hordja otthonról a szart egy vásárhelyi férfi

Hódmezővásárhely kisváros, így nem csoda, hogy néha problémák akadnak a fekália megfelelő elhelyezésével. Tavaly például arról szóltak a hírek, hogy valaki négyszer is beleszart a helyi fürdő medencéjébe, most pedig arról ír a Délmagyar, hogy a Szabadság téren lakik egy férfi, akinek rossz a vécéje, ezért vödörbe végzi a dolgát, amit a játszótéren borít ki

Erről, és még más problémákról a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatásán esett szó. Más problémák alatt értendő, hogy a Szabadság téren élők nyugalmát zavarják bulik, veszekedések és csótányok is, utóbbiból bizonyos lépcsőházakban rengeteg van egy asszony szerint. Hiába irtják, újratermelődnek.

Szerinte jobban meg kellene az ön­­kormányzatnak válogatnia, hogy kiknek ad lakást. Egy édesanya például nemrég költözött be az egyik lépcsőházba egy gyermekével, és állítólag minden este buli van nála, amit veszekedések tarkítanak, ezért a szomszédok nem tudnak pihenni. Két férfi meg addig veszekedett, hogy majdnem leszúrták egymást.

Az asszony egy szintén önkormányzati tulajdonú lakásban élő férfi ürítési procedúrájáról is szót emelt. Mint mondta, a lakásban elromlott a vécé, ezért az illető egy vödörbe végzi a dolgát, majd annak tartalmát a játszótérre borítja ki.

Az ülésen részt vevő képviselők a problémákat meghallgatták, azokat továbbítják a városvezetés felé.