A Koronavírus Sajtóközpont cáfolta, hogy lehetne Pfizerre időpontot foglalni

A Népszava cikke azt írta, hogy újabb Pfizer akciót hirdet a kormány, ehhez a foglalható időpontokat vasárnap teszik közzé az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a 18-59 évesek számára, azonban ez nem bizonyult igaznak: „Értesülése téves. Nem lehet ma Pfizerre időpontot foglalni” – írta a hvg.hu megkeresésére a Koronavírus Sajtóközpont.

A sajtóközpont továbbá megemlítette a hvg.hu-nak, hogy „az online időpontfoglalóban legközelebb kizárólag az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek számára lesz megnyitva majd a Pfizer-foglalás, a kórházak ennek előkészítését kezdték meg, de az időpontfoglaló még számukra sincs nyitva. Jelenleg továbbra is Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik foglalható a regisztráltaknak.”

Korábban írtuk, hogy az utolsó pillanatban a kormány bedobta, hogy kiosztanak összesen 100 ezer adagot a nevezett oltóanyagból az eddig tukmált Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinák mellé. Információink szerint a rendszert felkészíteni hivatott személyzet is aznap hajnali 1 óra magasságában értesült csak az akcióról, így éjszaka kellett beállítaniuk mindent.

A bejelentést Orbán Viktor tette meg reggel a Kossuth Rádióban, majd ezt követően fél Magyarország nyúlt laptopja/telefonja után, hogy foglaljon időpontot – a rendszer természetesen nem bírta a terhelést (az Operatív Törzs későbbi tájékoztatása szerint konkrétan terheléses támadás érte a rendszert), Szegeden a megszabott 2600 adag Pfizerből mindössze 144-et tudtak az emberek lefoglalni időben.