Meg kell vallani, rendkívül gyengén nyitotta az idei évet az HBO a Trónok Harca befejező évadjával. Szerencsére azonnal jött a csatorna saját gyártásában a Csernobil, ami elsöprő siker lett és sok hivatalos, valamint nem hivatalos fórum is kikiáltottá minden idők Top #1 sorozatának. Az éves sorozat-felhozatalában komoly marketing-hangsúlyt kapott az Eufória, amit a Csernobil lezárása után indított útjára a minőségi tartalmairól ismert HBO.
Nagy a füst, de nagy a láng is
Érthető a nagy marketing hangsúly, hiszen a történet és annak karakterei nem éppen egyhangúak, és közel sem nyerhetik el mindenki tetszését. Az első részben egy Rue nevű (mely „rue” szó angolul megbánást, szégyenérzetet is jelent), 16 éves lány életébe csöppenünk, aki drogfüggő és első túladagolása után a rehabra került. Épp csak véget ér a nyár és vele a nyáriszünet, mikor elhagyja az elvonót. Egy szokásos amerikai, gimis házibuliban megismerkedik a szintén 16 éves Jules-szal, aki nem mellesleg transzszexuális, és szinte azonnal legjobb barátnők lesznek. A házibuli jelenetében azonnal szembesül a néző Rue osztályával és környezetének erőviszonyaival. Szerencsére a felvonultatott karakterek cseppet sem közhelyesek, vagy ha mégis (lsd. a nagymenő gazdag srác) akkor is rendkívül rétegelt és mély jellemekről beszélünk. Mindenki megtalálhatja a magának legszimpatikusabbat és legazonosulhatóbbat.
Vissza a gyökerekhez
Az HBO sosem rejtette véka alá, hogy szereti saját gyártású műsoraiban kifejezni markáns nézeteit a társadalom és a közélet aktualitásai kapcsán egyaránt. Már az 1997-ben útjára indított OZ című börtönsorozat (mely a modern sorozatgyártást alapjaiban meghatározó Maffiózók előképe volt) is előszeretettel nyúlt hozzá olyan kérdésekhez, morális dilemmákhoz melyek az új évezred nagy társadalmi kérdéseivé váltak vagy látszanak válni ma is. Nem kivétel ez alól az Eufória sem. Olyan témák kapcsán piszkál meg vagy akár rúg fel darázsfészkeket, mint a transzneműek gyermekkori nemváltása, a tizenévesek szexualitása, a pszichopátia, az online és személyes fizikai, valamint nemi erőszak, drogfüggőség, abortusz és még sorolhatnánk. Felnőtt, vagy pontosabban felnőttnek mondott témák. Nem hiába minden epizód előtt ott díszeleg az HBO figyelmeztetése, hogy egyes képsorok felkavarók lehetnek, csak felnőtteknek ajánlja a csatorna a megtekintést. Bár a korhatáros besorolást meg tudom érteni, én mégis azt mondom, hogy nem csupán a felnőttek, hanem már a 14 év fölötti korosztálynak is bátran ajánlható az Eufória, hiszen tizenévesek kortársairól szól, és számukra is releváns mondanivalót tartalmaz a sorozat.
Függővé tesz
HBO sorozathoz híven kimagaslóan színvonalas a sorozat megvalósítása minden tekintetben. A főszereplő Rue karakterét alakító Zendaya-t, a Marvel Cinematic Universe Pókember filmjeiből egy középszerű MJ-ként ismerhette meg a nagyközönség, de amit a sorozatban nyújt, az fenomenális. Érvényes ez a többi színészre is, de a legkiemelkedőbb talán mégis a mozgóképen elsőként bemutatkozó Hunter Schafer, aki transznemű modellként bújik Jules azonos nemi irányultságú bőrébe és tesz le az asztalra egy kivételes színészi teljesítményt.
Az Eufóriát a kevéssé ismert Sam Levinson jegyzi, aki több epizódot is saját kezűleg rendezett és az ő teljesítményéről is csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni. A vágási és operatőri munkát tekintve is kifogástalan munkát végeztek az alkotók. Képi világát tekintve a sorozat sok tekintetben hasonlítható a Gaspar Noé filmek vizualitásához, mint például az Enter the Void vagy a Visszafordíthatatlan. Érdekes tény továbbá, hogy
az évad nyolc részéből négy operatőri munkálatait a magyar Rév Marcell jegyzi, aki többek között a Fehér istent és a Jupiter holdját is fényképezte.
Ki kell még emelni a sorozat magyar szinkronját. Az erre érzékenyeknek van egy jó hírem: a szinkron 95%-a fenomenális. A fiatalos nyelvezet használta nem mesterkélt, a szinkronrendező, a fordítok, a dramaturg és a színészek mind remek munkát végeztek. Aggodalomra tehát semmi ok.
Túladagolás
Való igaz, hogy nehéz belekötni a sorozatba, de azért mégsem való mindenkinek. Rendkívül gender-pozitív hozzáállást képvisel. Hozzá kell tenni, hogy azt a legkiválóbb módon teszi, hiszen az LMBTQ karakterek felvonultatása nem öncélú, nem csak azért vannak a történetben, hogy ott legyenek. Rétegelt jellemekről van szó valódi drámával, és
ezt ÍGY KELL CSINÁLNI. Nagy pacsi az HBO-nak ezért.
Az egyetlen negatívum, ami talán igazán felhozható, hogy bár nagyon nem pol.-korrekt az Eufória, néha a nagymértékű kultur-balosság túl van tolva. Kicsit olyan, mintha egy amerikai LMBTQ gimnazista tmblr blogja ugrana le a képernyőről és akarna szólni mindenkihez, aki szintén tumblr blogot visz és tizenéves LMBTQ ember vagy szimpatizáns. Ezzel némileg szemellenzősen próbálja behatárolni a célközönségét a sorozat, de szerencsére könnyű továbblépni ezen és a történetre figyelni.
Rehab
Örömteli, hogy a sorozatgyártók bevett tendenciája lett, hogy inkább a rövid, de velősebb sorozatokra fektetik a hangsúlyt. Az Eufória a maga 8 epizódjával is ezt a vonalat erősíti és ez így kerek. Tökéletes történeti ívével és a második évad előrevetítésével a záróepizódban remekül fent hagyta a hangsúlyt és várakozásra készteti a nézőt egy újabb évadra, egy új adagra.
Nyitókép: IMBD.com