„A modellváltás súlyosan veszélyezteti az egyetem autonómiáját, sérti az egyetemi polgárság érdekeit és az universitas eszményét”, mondja a VVL

A Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport továbbra is elkötelezettnek tartja magát az egyetemi autonómia megóvásában és az universitas eszményének megőrzésében – írják közleményükben.

Mint írják, az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk az SZTE modellváltásával kapcsolatban számos problémát felvetnek. „Az őszi névváltoztatási ügyhöz hasonlóan kiállunk azért, hogy az egyetem polgárait megfelelően tájékoztassák és bevonják a modellváltás folyamatába” – fogalmaznak.

Szerintük az alapítványi működésnek számos veszélye van, és Magyarországon számtalan aggasztó anomália kíséri az egyes egyetemek modellváltását. „Az elmúlt évek példáiból bőven van mit okulni: álláspontunk az, hogy csakis bizonyos garanciák mellett lehet egyáltalán beszélni arról, hogy alapítványi formában működjön tovább egyetemünk. Az egyes veszélyeket és az ezek elhárításáért elvárt garanciákat a következőkben olvashatják.”

A VVL által megfogalmazott veszélyeket és garanciákat alább, módosítás nélkül közöljük:

🔺 Veszély: a Szenátus működése jelenleg is ellentétes a Szervezeti és Működési Szabályzattal.
🔹 Garancia: Követeljük, hogy minden Szenátusi ülés (az SZMSZ-ben rögzítetteknek megfelelően) legyen nyilvános és nyílt az egyetemi polgárok számára.
Követeljük a Szenátus munkarendjének publikálását annak elfogadásakor, a munkarendtől való eltérésről a rektor azonnal tájékoztassa az egyetemi polgárságot.
Követeljük a szenátusi ülések napirendjének és előterjesztéseinek előzetes nyilvánosságát, kivétellel olyan kérdésekben, melyek költségvetési vagy egyéb okokból törvényileg titkosak.

🔺 Veszély: A magánegyetemeken a fenntartó (az alapítvány, illetve az azt irányító kuratórium) fogadja el az intézmény költségvetését, éves beszámolóját, Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ), intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási tervét.
🔹 Garancia: az Alapító Okiratban kerüljön rögzítésre, hogy a Szenátus jóváhagyása nélkül a kuratórium nem dönthet ilyen kérdésekben.

🔺 Veszély: Az alapítvány kuratóriuma a rektor kinevezésébe is komolyabban beleszólhat: míg az állami egyetemeken a miniszter kizárólag a szenátus által megválasztott rektorjelöltet terjesztheti fel a köztársasági elnökhöz kinevezésre, addig a magánegyetemeken a törvény arra is lehetőséget ad, hogy az alapító okiratban eltérjenek ettől, és a szenátusnak csak véleményezési jogot adjanak ebben a kérdésben.
🔹 Garancia: az Alapító Okiratban és/vagy SZMSZ-ben kerüljön rögzítésre, hogy a rektort továbbra is a Szenátus választja.

🔺 Veszély: a kuratórium szabadon megváltoztathatná az alapítvány alapító okiratát, és maga dönthetne a kurátorok személyéről is.
🔹 Garancia: Az Alapító Okiratot és a Szervezeti és Működési Szabályzatot csak a Szenátus jóváhagyásával lehet elfogadni és módosítani. Kuratóriumi tagot a szenátus jóváhagyása nélkül nem lehet beválasztani.

🔺 Veszély: Az ott dolgozó tanárok, kutatók is elvesztik közalkalmazotti státuszukat: egyszerű munkavállalók lesznek.
🔹 Garancia: szabad szakszervezeti gyülekezést, bértárgyalásokat és kollektív szerződést.

🔺 Veszély: a kuratóriumba politika kinevezettek kerülnek, a kurátorok szűk csoportja teljhatalmúan járhat el.
🔹 Garancia: a kuratóriumi tagok évente beszámolnak tevékenységükről a Szenátusnak. A beszámolók az egyetemi polgárok összessége számára aktuálisan és visszamenőleg is legyenek elérhetők.

A VVL szerint ezen garanciák teljesülése nélkül a modellváltás súlyosan veszélyezteti az egyetem autonómiáját, sérti az egyetemi polgárság érdekeit és az universitas-eszményt. A garanciák nélkül az egyetem átalakítását minden formában ellenenzik.

Facebook

No Description