A Rózsa utcát is feltúrják november közepéig, ivóvízvezeték felújítással egybekötött útfelújítás lesz

A 2021. július 26-i héten ivóvízvezeték felújítási munkálatok kezdődnek több ütemben a Rózsa utca Csongrádi sugárúttól a József Attila sugárútig tartó szakaszán, emiatt a forgalmi és a parkolási rend is megváltozik.

A munkálatok miatt fél útpályás lezárás, forgalomelterelés, egyirányú közlekedés, sebességkorlátozás, parkolási korlátozás is várható, valamint a 21-es busz forgalmi rendje is módosul – szakaszonként változóan, a munka üteméhez, előrehaladásához igazodva.

A munkát a Szegedi Vízmű Zrt. megbízásából alvállalkozó végzi. A vízellátás ideiglenes vízvezeték kialakításával történik, így a munka az ivóvíz szolgáltatásban csak korlátozottan (átmenetileg, rövidebb időszakokra) okoz átmeneti fennakadást a körzetben, amiről az érintett fogyasztók értesítést kapnak.

A tervek szerint, várhatóan 2021. november közepéig – teljes úthelyreállítással – befejeződnek a munkálatok, és az aszfaltozást követően megszűnik a forgalomkorlátozás, visszaállhat a közlekedésben a megszokott rend. Továbbá arra kérik az arra közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a felújítás alatt.

A Rózsa utcán egyébként – a Csuka utcánál – márciusban már sor került egy, a lakossági ivóvízellátást nem érintő vezetékszakasz rekonstrukciójára.