Áder mondta, hogy erkölcstelen, aztán új fokozatra kapcsolt a halálkampány

Nagyon régi dilemmám, hogy vajon törhető-e pálca azok fölött az újságírók fölött, akik pusztán a túlélés miatt minden etikai és morális alapvetést mellőzve szolgálnak ki adott rendszert vagy politikai oldalt. Mikor ezen agyalok, mindig otthon várakozó kis éhes szájak jutnak az eszembe, és az a hollywoodi szirupos giccses klisés kép, miszerint a képzeletbeli kolléga undorral az arcán és a hányást visszatartva gépeli az aznapi kötelező propagandát, majd könnyes szemmel az asztalon álló családi fotóra pillant, és összeszorított fogakkal tűri el, hogy “szolgálat” közben az a kéz, amely a falatot adja, a maradék lelket is kiszorítsa belőle. De lépjünk tovább.

Fekete-Győr András propagandistákat szankcionáló és munkájuktól eltiltó elképzelésével mélységesen nem értek egyek. A Momentum vezérének mondása egy rendkívül szomorú és sötét jövőt fest le, mert ugye ki dönti el, hogy ki a propagandista? Remélem nem Fekete-Győr András. Szomorú időkből meg már így is sok volt, láthatjuk mit okoztak azok az évek, amikor annak a bizonyos mérlegnek a karja a baloldal felé húzott. Ennek a böjtjét éli most a magyar sajtó, s bár a baloldali szerkesztőségekkel “elvbéli” közösséget nem kívánok vállalni, gyülöletesnek tartom azt a gyakorlatot, ami politikai alapon lehetetleníti el a neki nem tetsző hangokat. Félő, hogy ha mégtovább feszítjük az ingát, az egyszer úgy csap vissza, hogy annak beláthatatlan következményei lesznek.

De nézzük miért vagyunk most itt. Elképesztően nagyot ment, és megy a napokban a NER-sajtó, és köztük a Délmagyar. Teszi ezt azután, hogy Áder János nagypénteki ünnepi beszédében elmondta, hogy „erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben.” Jó, persze, nyilván Áder kijelentése sem más, mint annak a fideszes kampánynak az egyik roskatag támasza, mely szerint a „baloldal oltásellenes”, és így mondatai is csak abban a duplagondol logikában követhetőek le, amit a kormány részéről az elmúlt években megszokhattunk. De ha már húsvét, nem várhatjuk el az elittől, hogy a mise alatt legalább a mea culpáig eljusson?

Mert ugye húsvét van, és mint írtam, nagyot ment a kormánymédia. Csak úgy csorog az ünnepi hangulat az álkeresztény trollface minden pórusából, egymást érik a központilag megosztott bibliai sztorik, a nagy áhitat, a tojásfestés, és úgy látszik akad idő halottgyalázásba oltott propagandára is. Ennek apropója az a szomorú eset, miszerint Penz András, a Demokratikus Koalíció kistarcsai önkormányzati képviselője elhunyt koronavírusban. A dologról a Magyar Nemzet számolt be elsején, majd persze az összes megyei lap, köztük a Délmagyar is átvette, és láthatóan annyira megrendítette őket a dolog, hogy nem győzik azt orrba-szájba osztogatni a közösségi médiában. Amivel persze nincs baj, megszokhattuk, hogy a politikának mindenki csak eszköz, a probléma itt az a fajta demagógia és álszent tálalás, amelyben az adott portál részvétet és gyászt hazudik magának, hogy az igazi szándékait eltakarja.

Így történhetett meg az, hogy szomorú szmájlik és képmutató semmitmondás közepette prezentálják a megyei lapok Penz halálát, és olyan gyomorforgatóan hipokrita szöveggel próbálják azt fogyaszthatóvá tenni a Facebook-on, mint hogy „Vélhetően még most is élhetne… ☹️☹️☹️💉💉💉”, vagy hogy „Pártja oltásellenes hangulatkeltése is hozzájárulhatott a tragédiához!?!? ☹️”. A cikkek sűrű feltételezések és valószínűsítések után futnak ki arra a politikai mondásra, ami sejtetni engedi, hogy igen, a DK „oltásellenes kampánya” okozta a képviselő vesztét, szomorú szmájli.

Egy képviselő halálának okairól, hogy milyen tényezők vezettek a szomorú véghez, írni lehet, és kell is. Az is fontos információ, hogy később törölték a képviselő oltásszkeptikus posztjait, mint ahogy az is, hogy politikusok hogyan haknizzák végig az országot maszk nélkül, majd később hogyan tagadják le azt. Hesteg Dobrev Klára vagy Szijjártó Péter. Ezeket bizony meg kell írni, és már azzal sincsen baj, ha valaki pusztán a saját véleménybuborékának megfelelően tálalja a dolgokat, hiszen ezt már megszoktuk, és az olvasók egy része ezt konkrétan el is várja. Viszont ne hazudjunk részvétet oda, ahol csak a politikai számítás vagy a kattintásszám diktál. Ne hazudjunk gyászt magunk köré, amikor csak el akarunk adni valamit, legyen az politikai mondás, propaganda, a nagy szívünk vagy a portálunk. Ne avászkodjuk mások fájdalmába azzal, hogy részvétet szinlelünk, miközben a haláltőzsdén fialt kreditjeinket szeretnénk szavazatra váltani. Ez így nem túl keresztényi. Meg mit is mondott Áder? „[…]erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben.” Ejj, úgy látszik sokan nem figyelnek oda arra, hogy mi folyik a bajusz alatt.

Nincs kétségem afelől, hogy a baloldal, amint lehetősége lesz rá maga is élni fog ezzel a gyakorlattal. Úgy gondolom, ezzel az esettel most szintet lépett a nemzeti halálkampány, ez a módszer lassan kitölti a rendelkezésére álló teret, és a politikai pártok minden színében tündökölni fog. És majd megszokjuk ezt is.

Ez a morál nélküli és elvtelen működés Hamvas Béla Interview című esszéjét juttatja eszembe, melyben az öreg raktáros az 1956-ot eláruló értelmiség fejére vádiratként olvassa rá Hölderlin szavait: „Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként űzik, és nem is tudnak mást – ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne többé szív, még akkor sem, ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik.” Itt tartunk most.

 

Vélemény rovatban megjelent cikkek az adott szerző álláspontját tükrözik, a szerkesztőség egészéét nem feltétlenül.

Nyitókép: Huszti István / Telex