Ahol nem adnak szatyrot – nyit a Garabolyos

Még december elején írtam a Garabolyosról, Szeged első csomagolásmentes boltjáról. Akkor azt mondták, januárban várható a nyitás, úgyhogy mivel január van, jogos a kérdés, mégis mikor. A Garabolyosban szombaton tartottak próbanapot, ekkor elmentünk megnézni az üzletet, ami a héten már meg is nyitja kapuit mindazok előtt, akik a piacon minden standon azt mondják, „Nem kérek szatyrot”. Meg mindenki más előtt is, persze.

Igazán hiányzott már a városból ez a műfaj, mert ha belegondolunk, igény nagyon is van rá, és az is meglepő, hogy már olyan kisvárosok, mint Baja vagy Hajdúböszörmény is rendelkeznek csomagolásmentes bolttal, Szegeden eddig azonban nem volt ilyen. A Garabolyos a Jósika utcán van, a Béke utcai általános suli közvetlen szomszédságában, egy jó egy-két évtizede épült társasház közepesnek mondható üzlethelyiségében. Az ajtón kartonpapírok takarják a belsőt az érdeklődők elől, akikből Varsás Dániel tulajdonos elmondása szerint nem kevés van. Mint mondja, akárhányszor kimegy az utcára például ablakot mosni, legalább egy ember megkérdezi tőle, mikor nyitnak már. Ennek persze örülnek, és annak is, hogy eddig csak pozitív visszajelzést kaptak. Arra a kérdésemre, hogy volt-e aki hülyének nézte őket az ötletük miatt, határozottan felelte, hogy nem.

Pedig ez valóban nagy újdonság Szegeden. Nem hasonlít semmihez, egyetlen élelmiszerbolt sincs ennyire természetes a városban. Az egész olyan, mintha valami wellness szappanokat árusító kisboltban lennénk, ahol amúgy árulnak még lisztet, tésztákat, zöldség-gyümölcsöt, tejmentes magvaskekszet, luffatökből szárított szivacsot, és még egy csomó hasznos holmit, wellness szappant meg persze nem. És mindezek helyi termékek, illetve legtöbbjük. A kókuszreszelék vagy a füge beszerzését egyelőre nem tudták lokálisan megoldani, a legtöbb áru azonban mind Csongrád megyéből érkezik. A tészták, a lisztek, a napraforgóolaj, a fűszerek, és még számos portéka. Ráadásul már ezek ideszállítása is csomagolásmentes, hiszen például a napraforgóolaj hordóját ők maguk viszik el a termelőhöz, aki abba sajtolja a sajtolni valót.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Bezár a Garabolyos, a város első csomagolásmentes boltja
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

„Izgalmasan teltek a nyitás előtti hetek. Számos beszállítóval, termelővel beszélgettünk, sokukat személyesen meglátogattunk, láthattuk hogyan készülnek a termékeik szívvel-lélekkel” – meséli a tulajdonos, folytatva azzal, hogy termékkínálatuk megválasztásánál szem előtt tartották, hogy elérhetőek legyenek a legkeresettebb termékek, ugyanakkor minél közelebbről jöjjenek. „A nyitást követően a következő projektünk felkutatni olyan termelőket, akik segítségével a messzebbről érkező termékeinket fokozatosan le tudjuk váltani helyiekre” – mondja.

A Garabolyos egyébként kettő helyiségből áll: van maga az üzlet minden jósággal, illetve egy hátsó kis szoba (ami ajtó nélkül elérhető), ahol megpihenhet a betért vendég. Itt fotel és kanapé fogadja, szőnyeggel, hogy ha van, a gyermek is tudjon játszani amíg a szülő vásárol néhány lépésnyire. Ezeken túl itt előadásokat és workshopokat terveznek majd tartani.

Varsásék hálásak a hatalmas érdeklődésért, és mindenkit szeretettel várnak majd a nyitás napján, aminek pontos dátumát is bejelentik hamarosan, de ha minden jól alakul, akkor már ezen a héten működni kezdenek.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Frissítés (20:38): nemsokkal a cikk megjelenése utánra meg is lett a nyitás pontos ideje: szerda 10 óra.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder