Állami támogatást vár Szeged, közvilágításra és buszokra költenék

Szeged polgármestere hétfőn aláírta, s ezzel hatályba lépett a város önkormányzatának idei, bruttó 84,392 milliárd forintos főösszegű költségvetése – tájékoztatta az önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t. Összehasonlításképp: 2019-ben 91, 2020-ban pedig 78 milliárd forint állt a város rendelkezésére.

Szabó C. Szilárd közölte, Botka László polgármester a döntés előtt kikérte a közgyűlés öt állandó bizottságának véleményét, a testületek mindegyike kétharmados többséggel támogatta a város 2021-es költségvetési rendeletét. A rendelet szerint Szeged idei gazdálkodását meghatározza a világjárvány okozta gazdasági visszaesés és az erre alapozott kormányzati intézkedések önkormányzatokat sújtó hatása.

Az önkormányzat helyi adóbevétele a 2020-ra tervezett 15,8 milliárd forintról 11,67 milliárdra csökkent, ezen belül az iparűzésiadó-bevétel 11,92 milliárdról 8 milliárdra. A gépjárműadó önkormányzatot érintő részének elvonása 500 millió, az idegenforgalmi adóé 120 millió, a tömegközlekedés működtetéséhez nyújtott támogatás megszűnése pedig 328 millió forintos bevételkiesést okozott. Az önkormányzat által fizetendő szolidaritási hozzájárulás a 2020-as 73 millió forintról 1,8 milliárd forintra emelkedett.

A kieső iparűzésiadó-bevétel részbeni kompenzálására a szegedi önkormányzat 1,38 milliárd forint kormányzati támogatással számol, melyből részben a Volánbusz Zrt. által működtetett autóbuszos közösségi közlekedés, részben a közvilágítás költségeit tervezik fedezni.

A költségvetés elkészítése során kiemelt szempont volt a takarékos gazdálkodás folytatása, az önkormányzatnál és a városi cégeknél dolgozók munkahelyének megvédése, a közszolgáltatások színvonalának megőrzése, lehetőség szerinti fejlesztése, valamint az uniós támogatással megvalósuló beruházásokhoz szükséges önerő biztosítása. Az önkormányzat emellett fenntartja szociális ellátórendszerét, amelynek keretében kizárólag saját forrásból 1,05 milliárd forintot fordít az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdők közvetlen támogatására.

A szegedi önkormányzat idén 22,73 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, ebből

  • 8,9 milliárd forint értékben infrastrukturális beruházások – út- és kerékpárút-építés, csatornahálózat-fejlesztés – valósulnak meg,
  • 4,8 milliárd forintból bölcsődék, óvodák, iskolák épületeit korszerűsítik.
  • 7,5 milliárd forintot fordítanak a Modern városok programban fejlesztésekre, amelyek közül a legnagyobb az új fedett uszoda befejezése.

A polgármester döntött a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Nemzeti Színház összevonásáról is, amely két lépcsőben valósul meg. A Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft.-t április 30-ig Barnák László, a színház főigazgatója irányítja. Ezt követően a cég feladatait – a fesztivál szervezését és lebonyolítását, illetve a Reök-palota működtetését – költségvetési szervként a színház látja el.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder