Amerikai nagykövetség lesz az egyetem rektori hivatala a Szegeden forgatott sorozatban

Mint azt már a legtöbb szegedi láthatta, vagy értesült róla, piros-sárga-piros lobogók, spanyol feliratos üzletportálok és utcanévtáblák lepték el a Klauzál teret és néhány környező utcát. Megírtuk: filmforgatás lesz. Azonban nem csak spanyol nyelvű feliratokkal és díszlettel találkozhatunk majd, lesz itt USA nagykövetség is a Dugonics téren.

Ahol máskor piros-fehér-zöld zászlók lógnak a Kárász utcán és a Klauzál téren a falra szerelt kandelábereken, ott lobogtak most a spanyol zászlók, amelyek méginkább mediterrán hangulatúvá varázsolták Szeged sétálóutcáját. A közterek neveit, a magyar feliratoktól hemzsegő üzletkirakatokat Madrid utcanevei váltották – a Klauzál térből például Puerta del Sol lett –, illetve spanyol nyelvű reklámok borították el az üzleteket; a Virág cukrászda kiírását nemzeti zászlókkal fedték el, a Rossmann ablakain spanyolul írják, hogy „descuento de 25% todos los viernes”, a Kígyó Patikából is szép farmaciát faragtak.

Amikor híre kelt, hogy filmforgatás lesz a városban, egyből elkezdtük gyűjteni az információkat. Azt megtudtuk, az FBI: International nevű sorozat forog itt, amelyben az FBI budapesti központján keresztül követhetjük végig, hogyan hárítják az USA elleni fenyegetéseket Európában és szerte a világon. De voltak még például tájékoztatók is kifüggesztve az érintett utcákban lévő házaknál, amelyek a lakosokat hivatottak felkészíteni a helyzetre: kiderült, hogy a szegedi jeleneteket a fővárosi székhelyű Pioneer Stillking INTL Kft. forgatja, hétfőn a Deák Ferenc, Oroszlán és Kárász utcán, valamint a Klauzál téren, kedden pedig a Magyar Ede és Dugonics téren, továbbá a Kölcsey és Feketesas utcákon.

Tegnap viszont az utóbbiakon semmi jele nem volt ilyesminek, mindenki békésen fagylaltozott a Reök-palota aljában, vagy ült a szökőkútnál a Rektori Hivatal épületével szemben. Ez mára változott meg, ugyanis olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy már kezdenek terjeszkedni a díszletek: a Dugonics téri egyetemi épület előtt amerikai nagykövetség feliratok – „Embassy of the United States of America”, illetve spanyolul „Embajada de los Estados Unidos de América” – jelentek meg két őrbódé kíséretében, valamint a jól ismert beton terelőelemek, amik megakadályozzák, hogy valaki csak úgy belerongyoljon az épületbe.

Fotó: olvasónk

Ezek alapján egyértelműen arról van szó, hogy az SZTE Rektori Hivatalának központja immáron a madridi amerikai nagykövetség épületeként funkcionál majd a keddi forgatási napon, mondhatni méltó hozzá. Kíváncsiak vagyunk, hogy lesz-e olyan jelenet, amiben robbantanak, vagy tűzharc alakul ki. Az SZTE központi épületén még a felirat, illetve a molinók is – amelyek büszkén hirdetik magyarul, hogy az SZTE az ország legjobb egyeteme – változatlanok, ezeket valószínűleg a Klauzál téren látottak mintájára le fogják takarni, vagy cserélni. Mindenesetre izgatottan várjuk, hogy az épület mennyire alakul át, milyen díszletet fog még kapni, bárki küldhet nekünk erről képet a hello@szegeder e-mail címünkre.

Fotók: olvasónk