Anyák napján verte össze anyukáját egy makói férfi

 

A gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta édesanyját egy makói férfi, hogy az asszony életét vesztette – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Szilvia elmondta, az eddigi adatok szerint a 23 éves elkövető vasárnap délután közös otthonukban bántalmazta az asszonyt, aki aznap meghalt. Az esetről a rendőrségre kedden érkezett bejelentés – tudatta a százados.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – halált okozó testi sértés miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított letartóztatását.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu