Az egyetemi dolgozók szakszervezete sem támogatja az SZTE átnevezését

Lezárult a Szegedi Tudományegyetem FDSZ-tagjainak véleménynyilvánítása az egyetem átnevezésének ügyében – közölte a szervezet a Facebook-oldalán. Az írják, hogy az érintett karok és központi egységek tagságának többsége, egy kar kivételével, mely nem vett részt a szavazásban, az egyetem átnevezése ellen voksolt.

„A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) szakszervezeti titkára az egyetemi FDSZ-elnök kérésének nem tett eleget, és nem indított szavazást a kar FDSZ-tagjainak körében, így ott nem született eredmény. A többi érintett kar és központi egység egyöntetű kiállásának megfelelően az FDSZ SZTE szenátusi képviselője azt az álláspontot fogja képviselni, hogy a szakszervezet nem támogatja a Szegedi Tudományegyetem átnevezését” – írják. Hogy a JGYPK miért nem indított szavazást, arról nem tudni.

Az FDSZ SZTE a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének, a Szegedi Tudományegyetemen működő egysége, melynek legfőbb feladata a munkavállalók érdekének védelme, és az egyetem alábbi karain és központi egységeiben van jelen:

  • Állam- és Jogtudományi Kar – a tagság többsége ellenzi az átnevezést
  • Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar – a tagság többsége ellenzi az átnevezést
  • Juhász Gyula Pedagógusképző Kar – nem vett részt a szavazáson
  • Mérnöki Kar – a tagság többsége ellenzi az átnevezést
  • Természettudományi és Informatikai Kar – a tagság többsége ellenzi az átnevezést
  • József Attila Tanulmányi és Információs Központ – a tagság többsége ellenzi az átnevezést
  • Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola – a tagság többsége ellenzi az átnevezést
  • Idegennyelvi Kommunikációs Intézet – a tagság többsége ellenzi az átnevezést

Lezárult a Szegedi Tudományegyetem FDSZ-tagjainak véleménynyilvánítása az egyetem átnevezésének ügyében. Az érintett…

Közzétette: FDSZ Szakszervezet – Szeged – 2020. november 7., szombat