Az SZTE professzora szerint áprilisban még nem kéne megnyitni az iskolákat

A jelenlegi kormánykommunikáció szerint a magyarországi enyhítésekhez legalább 2,5 millió embert kell beoltani, így április 19-én nyithatnak az iskolák és óvodákat, ami számtalan helyen kavart vitát.

Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára szerint egyre jobban állunk átoltottság tekintetében, „ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még kedvezőtlen egészségügyi statisztikákra is.” A professzor Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy két problémát kellene addig még megoldani:

  • „További türelmet kellene kérnünk és gyakorolnunk: ne nyissuk meg az iskolákat áprilisban. Már csak azért sem mert a gyermekeket még nem lehet oltani, a tanárok oltása pedig nem fog elegendő immunitást produkálni addigra. Továbbá, a brit variáns veszélyes a kicsikre, ráadásul, ők haza fogják vinni a vírust a családba.
  • Hamarosan el fogunk érkezni arra a pontra, hogy az oltásellenesség miatt nem nő tovább az átoltottság, és ezért nem tudunk megszabadulni a vírustól. Le kell törni az oltásellenességet! Hatásos motivációs rendszert kellene kidolgozni az oltakozási hajlandóság kialakítására, melynek fő eszközeként az oltásigazolványnak igen erős jogosítványokat kellene adni. A vírusszkeptikus és oltásellenes vezérekre pedig alkalmazni kellene a hatályos jogszabályokat. Úgy érzékelem, hogy az ellenzék is stratégiát váltott és nem agitál már túlságosan a keleti vakcinák ellen.”

Boldogkői régóta nagy csatákat vív az oltásellenesekkel, pár hete arról posztolt, hogy feljelentették népirtás vádjával. „Egy I. Péter nevű alak rendőrségi feljelentést tett ellenem, mert nem tettem eleget a fenyegetőzéseinek. Állítása szerint 966 ember halt meg az mRNS vakcinázás következtében az USA-ban. E tények ellenére én az oltások mellett állok ki” – írta akkor Boldogkői Zsolt Facebook-bejegyzésében.

Átoltottság tekintetében egyre jobban állunk világviszonylatban, ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még…

Közzétette: Zsolt Boldogkői – 2021. április 3., szombat