Site icon Szegeder Archívum

Az új plázából pont az hiányzik, amit szerettünk benne

Az új plázából pont az hiányzik, amit szerettünk benne

Vagy legalábbis amit én szerettem benne, de gyanítom nem vagyok egyedül. Végéhez közelít a Szeged Plaza egymilliárd forintos felújítása, mely keretein belül számos dolog megújult a 62 üzlethelyiséget számláló 18 ezer négyzetméteres üzletközpontban. De milyen lett a végeredmény?

A plázát még a 90-es évek legvégén építették, és 2000-ben nyitották meg. Akkor kívül-belül legjobban talán egy 80-as évekbeli amerikai plázára hajazott az egész, mely sokaknak tetszett, volt akinek kevésbé, de az biztos, hogy ettől volt egy egyedi karaktere, hogy ezzel a külsővel valamelyest prémium hatást értek el a düledező körúti paneltornyok árnyékában. Illetve garantált volt a prémiumérzés, lévén az ezredfordulóig a legmodernebb áruház a Napfény volt, ami ekkoriban már közel huszonöt éve nyitott meg. A hullámos homlokzatú, baracksárga-sötétzöld színvilágú külsőt (kép itt és itt) 2012-ben teljesen eltüntették, helyette jött egy átlagos, semmitmondó fehér fal, néhány zöld csíkkal itt-ott. Most, nyolc évvel később pedig a 2012-ben épen hagyott belső tereket is megújítottákBár ne tették volna.

Még 2019 augusztusában mondta a pláza vezetése, hogy „a látogatóközönség 2020-ban friss színekkel, belső burkolatokkal, modern ülőbútorokkal, egyedi megvilágítással és megújult logóval kapja vissza a bevásárlóközpontot. Ezen kívül megújul a padlóburkolat, ráncfelvarrást kapnak a parkolók és a mosdók, valamint bővül az ételudvar is”. És ez valóban megtörtént, a felújítás el is készült. Azaz a külső homlokzat és a parkolók rendbetétele még hátra van, ezen munkálatok márciusban indulhatnak.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A hangulatos színvilágú, kedves utcabútorokkal (emlékezzünk csak a sötétzöld vaskeretes fadeszkás padokra, vagy a szintén sötétzöld kandeláberekre) teli terek is megkapták most a redizájnt, azaz teljesen új hangulata lett. A padozat, a falak, minden cserélve lett. Az utcabútorokat teljesen eltüntették, már nem lehet ücsörögni a padokon, miközben várunk valakit. Egyedül néhány kuka árválkodik a folyosókon, melyek egységét reklámtáblák törik csak meg.

Ahogyan haladtam a plázában, és felmértem, mik történtek itt az elmúlt hónapokban, az járt a fejemben, hogy ez egy nagyon is jó hely volt korábban, ezzel a lépéssel mégis valahogy elvették azon kevés tulajdonságainak egyikét, mellyel fel tudta venni a versenyt az Árkáddal szemben. A belső terek hangulata ugyanis bár modern nem volt, a Londoni körúti bevásárlóközponttal ellentétben szerethető igen. Legalábbis szerintem.

Itt állt a Szanyi Péter alkotta Szélkiáltó szobor, melyet tragikus hirtelenséggel mészároltak le távolítottak el. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Egy kisebb folyosószakasz valamiért nem került felújításra. Itt egy pad is van. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

De nézzük a pozitívumokat, hiszen két oldala van egy érmének is, és van pereme is, amely talán legfontosabb részét képezi. A megújuláson átesett komplexumba belépve az első dolog, ami feltűnhet, hogy mintha világosabb lenne minden, amit azonnal betudhatunk annak, hogy szellősebb lett a tér, és ugyebár minden fehérre vagy valamely szín nagyon világos árnyalatára lett festve, de a világításon is jelentősen erősítettek.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Ahogyan tovább haladunk, szembejön az étkezőrész, melyet mintha kicseréltek volna. Itt inkább uralkodnak a meleg színek, amiket a manapság szerencsére igen népszerű fahasználatnak köszönhetünk. Itt a legnagyobb újdonság talán, hogy az épület közepén található kereszteződésből (mely az étkezőrész és a főfolyosó keresztezése) eltűnt a középen levő kávézókioszk, és helyette behúzták az étkezőt magát a kereszteződésbe. És mindez egyáltalán nem zavaró, teljesen megnyerő lett a terület, talán ez a felújítás legjobban sikerült része.

A pláza tehát köszönőviszonyban sincs már két évtizeddel ezelőtti énjével. Jobb lett-e vagy nem, azt mindenki magának kell, hogy eldöntse. Az biztos, hogy jó ideig marad a városban a létesítmény, mely jövőre lesz tíz éve, hogy már nem a legnagyobb plázája a városnak.

 

A Vélemény rovatban megjelent cikkek az adott szerző álláspontját tükrözik, a szerkesztőség egészéét nem feltétlenül.

 

Exit mobile version