Bede Zsoltot is bevetette a Fidesz Botka ellen

A Vadhajtások főszerkesztője, Bede Zsolt is ellátogatott tegnap a Kálvária téren megrendezett családi napra. A portál egy “hangulatos” videót is készített az eseményről.

Tegnap jártunk utána, hogy most akkor mi az igazság, ott volt, vagy nem volt ott Botka László a családi napon a Kálvária téren. A Szeged.hu szerint ott volt, a Szegedma szerint nem tartotta meg beszédét. A rejtély végül megoldódott, Botka László ott volt, beszédet is mondott, amit több olvasónk is jelzett. A Szegedma később módosította állításait, jelezvény, hogy abban az időintervallumban, míg ők a helyszínen voltak, nem találkoztak Botka Lászlóval.

De más is ellátogatott az eseményre. A futballhuligánból lett “oknyomozó” újságíró, a méltán híres Bede Zsolt, aki egyéni akcióival gyakran már a NER médiának is kínos. Bede egy “hangulatos” videót is készített az eseményről, és mivel nem találta Botkát, Fodor Antalt kezdte el demagóg kérdéseivel zaklatni. Azért az kicsit fájó, hogy senki sem állt kötélnek, és érvelte le Bedét, így ő tovább tetszeleghet a jobboldali megmondóember hazug köntösében. Zsoltot ezúton tájékoztatjuk, hogy Botka László megtartotta a fórumot.

Bede Zsolt a napokban egyébként máshol is akciózott, melynek keretében egy rózsaszín műpénisszel lepte meg Alföldi Róbertet és Karácsony Gergelyt.

Botka Lászlót kerestük Szegeden – nem tartotta meg a fórumot

www.vadhajtasok.hu

 

Nyitókép: Halász Júlia / 444