Berepültük Szeged vidékét a Microsoft Flight Simulatorban

Nemrég jelent meg az idei év egyik legjobban várt szimulátora, a címben is említett Microsoft Flight Simulator. Én személy szerint eddig egyetlen ilyen repülőszimet sem próbáltam, amikor azonban kiderült számomra is, hogy az MFS-ben az egész világot úgy repülhetjük keresztül, hogy alattunk valósághű táj lapul a berlini belvárostól kezdve a klárafalvi Vasút utcáig, azonnal érdeklődni kezdtem. Persze Rozália néni tyúkjai nincsenek modellezve, a településeket becsüli csak a játék. Ez azt jelenti, hogy nagyjából tudja, mely épület milyen magas, és ez alapján bedob egy véletlenszerű modellt. A falusi épületek így általában egy-két szintes kis házikók, a városokban azonban találkozunk már magasabbakkal is. Az újszegedi tizenhétemeletes toronyház például tizenhét emeletes.

Szeged esetében mindez azt jelenti, hogy láthatjuk az északi városrészek paneltengereit, az újszegedi kertvárost, és a kettő közötti belvárosi övezeteket is, mind a valósághoz viszonylagos hűséggel. Látnivalók tekintetében annyira nem áll fényesen az MFS: bár van néhány kézzel modellezett, tényleg a valóságot tükröző darab világszerte (Magyarországon az egyetlen ilyen a parlament), Szegeden ilyet nem találunk. A Microsoft kompjútereire lett bízva a város, és ennek köszönhető, hogy a Szent István téren például egy jókora sárga toronyház éktelenkedik a víztorony helyett, a Dóm vagy a Nagyállomás pedig egy az egyben hiányzik, és csak műholdképként láthatjuk őket a földbe préselve.

Mindez persze semmit sem ront el, berepülni egész Csongrád-Csanád megyét (vagy Magyarországot (vagy az egész világot)) kárpótol. Bármilyen időjárási viszonyt választhatunk, amivel igazán különleges élményekben lehet részünk. Hajnali áthúzás a mártélyi holtág felett egy Airbus A320-assal, vagy kényszerleszállás egy Cessnával egy Szeged melletti réten? Kevés a korlát.

 

Kezdőpontnak bármely repülőteret választhatjuk. Olyan apróbbak is a listán szerepelnek, mint például a szatymazi. Ez itt éppen a szegedi repülőtér.

 

Középen a fákkal benőtt stadion, balra alul a Kereskedő köz, jobbra alul a régi textilművek.

 

Felsővárosi látkép az épülő uszoda és kézicsarnok nélkül. A Tisza Palota viszonylag felismerhető, de némelyik panelházra is azt mondja az ember messziről, hogy a valódit látja.

 

Tápé. A templomok tornyai általában nincsenek megcsinálva, egyedül az alapjuk árulkodó.

 

Útban a Tisza és a Maros torkolata felé. A baloldali kiágazás a téli kikötő.

 

Baloldalt látható a Kálvária sugárút és a Kálvária tér, a nagy szürke épület kicsit arrébb az Árkád.

 

Érdekes képződmény adja a Dóm téri árkádsort a játékban. A Belvárosi híd is messze a valóstól, a múzeum azonban messziről nem rossz, ahogyan a körintenzív sem.

 

Újszegedi látkép a ligettel. A távolban látható méretes gyárkémény valójában a tévétorony Újrókuson.

 

Gépváltás: magánjet zúg el az Indóház tér felett. Tökéletesen kivehető a Boldogasszony sugárúti evangélikus kollégium, a Mátyás téri templom és a Pick-torony, de felsejlik a távolban a vasút félkör alakú fűtőháza és a medencés kikötő is.

 

A képet keresztezi a vásárhelyi vasútvonal, attól balra a vadaspark terül el.

 

 

Újabb gépváltás: fehér-tavi látkép egy Airbus A320 Neoval.

 

Nem messze Szegedtől egy kényszerleszállást követően.

 

Balra a Tisza, jobbra a Maros kanyarog. Előbbinél a holtág közepén található a nagyfai börtön.

 

 

Visszafogás Kübekházánál.

 

Újra Szegeden járunk, nagyjából a Glattfelder Gyula tér felett. Ennyire közelít a valósághoz a játék. Kilométeres magasságból meg nem mondja az ember, hogy van különbség a valósággal. Az olajos irodaház például egészen élethű, bár a mellette álló Anna-kúti postapalotáról hiányzik úgy négy-öt emelet.

 

Szabadkai naplementébe repülés.

 

Hajnali áthúzás a mártélyi Tisza-holtág felett.

 

Méretes összefüggő erdőség Ásotthalomtól északra.

 

 

Rálátás Szegedre az A320-as kakasgödréből.

 

Zárásként pedig egy éjszakai kép Szegedről, ahogyan egy utas láthatná balra dőlés közben. Köszönjük, hogy a Szegederrel utaztak, jó éjszakát kívánunk!