Bölcs gondolatok a megyei levéltár új raktárának átadóján

Átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának új raktárépületét szerdán Szegeden.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára Kásler Miklós miniszter gondolatait tolmácsolva úgy fogalmazott, hogy már a legősibb civilizációkban is voltak levéltárak. A városokat létrehozó embereknek természetes igényük volt, hogy az általuk teremtett anyagi és szellemi javakat megőrizzék az utókor számára.

„Az emberiség sokkal szegényebb lenne, nem tanulhattunk volna a korábbi hibákból és nem születhettek volna meg az újabb és újabb vívmányok, ha a levéltárak és könyvtárak nem őrzik mg a múltat és nem nyújtanak nekünk kiindulási alapot” – hangsúlyozta a politikus. „A levéltárak pótolhatatlan szerepet játszottak az európai és a magyar kultúra, hagyományok, művészetek fennmaradásában és gyarapodásában” – tette hozzá.

Az államtitkár leszögezte, jelenünk és jövőnk nemzetépítő alakításához elengedhetetlen régmúltunk tényszerű feltárása és gondos megőrzése a jövő generációk számára. A Magyar Nemzeti Levéltár nemzeti kulturális örökségünknek egyszerre része és őrzője, hiszen megjeleníti és dokumentálja az egész nemzet írott örökségét, és ezen keresztül alakítója a kisebb és nagyobb közösségek és az egyes emberek azonosságtudatának.

Latorcai Csaba kifejtette, hogy a nemzettudat egyik fokmérője, milyen körülmények között őrizzük és védjük felbecsülhetetlen értékű írott örökségünket. A kormány ezért 559 millió forintot biztosított az egykor a Magyar Televízió regionális stúdiójának helyet adó épület felújítására és átalakítására. Ezt az MNL saját működési keretéből 126 millió forinttal egészítette ki.

„Az új épületben 13 480 méter irattári folyóméter raktári kapacitást alakítottak ki, 21. századi körülményeket biztosítva a kutatóknak és az itt dolgozóknak” – tudatta az államtitkár.

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója közölte, az intézmény összesen 300 kilométernyi iratanyagot őriz, ebből 18 kilométert Csongrád megyében. Az új raktárépület a legkorszerűbb az országban, itt alkalmazták azt a technológiát, amely négyszeres tárolókapacitást biztosít a korábbi megoldásokhoz képest. (via MTI)

 

Nyitókép: Kuklis István / Delmagyar.hu