Boldogabbak a magyar emberek, mint tavaly voltak

Megjelent a Gallup 2019-es boldogságjelentése, melyben Magyarország 156 mért országból a 62, tehát a középmezőny végén vagyunk.

Ez azért nagy szám, mert hazánk tavaly még 7 hellyel visszább volt, azaz ha nem is eget verően sokat, de javítottunk a helyzeten.

A lista eleje idén így fest:

  1. Finnország,
  2. Dánia,
  3. Norvégia,
  4. Izland
  5. Hollandia,
  6. Svájc,
  7. Svédország,
  8. Új-Zéland,
  9. Kanada,
  10. és tizedikként Ausztria.

 

Mi kell a boldogsághoz?

 

A lista összeállítása során a Gallup nyolc tényezőt vesz figyelembe. Ilyen az ország egy főre eső GDP-je, azaz hogy mennyire gazdagak az emberek, a várható élettartam, de más, szubjektív szempontok is komoly szerepet játszanak. Például megkérdezték az embereket, hogy ha bajba kerülnének, lenne-e olyan ismerősük, aki tud rajtuk segíteni, és hogy mennyire szabad önálló döntéseket hozni az adott országban.

A boldogság persze nem csak a kapásról szól, ezért az is kérdés volt, hogy az elmúlt hónapban adakozott-e a válaszoló. Volt még kérdés a nagyvonalúságról, a korrupcióról és arra is rákérdeztek a kutatók, hogy az előző nap az adott személy hányszor nevetett, vagy éppen érzett aggodalmat, szomort, dühöt.

 

Mindezek alapján természetesen nem csak a legboldogabb, hanem a legkevésbé boldog országok sora is összejött. A lista utolsó öt szereplője így fest:

152. Ruanda,
153. Tanzánia,
154. Afganisztán,
155. Közép-afrikai Köztársaság,
156. illetve Dél-Szudán.

És bár az, hogy Magyarország előrejött hét helyet egy év alatt valóban nem hangzik nagy dolognak, a 2005-2008-as adatokhoz képest 2016-2018-ra 68%-kal növekedett a boldogság-összpontszámunk, ami nem nevezhető rossznak. (via Qubit)

 

Nyitókép: illusztráció. Fotó: TM / Fortepan