DAKK: nem műszaki hiba okozta a szentendrei balesetet

Vasárnap írtunk róla, hogy kisebb baleset érte az egyik szegedi buszt, amit a MÁV kölcsönvett a főváros mellé HÉV-et pótolni. Azt ugyanis éppen felújítják, ezért pár napra Békásmegyer és Szentendre között a DAKK-tól is béreltek járműveket.

Az egyik ilyen egy csuklós Mercedes-Benz Conecto volt, azt azonban nem tudni hogy pontosan melyik. A járművet feltételezések szerint rosszul rögzítették, ezért történhetett az, hogy elindult magától és beleszaladt a közelben álló szolgáltatóház bejáratába.

DAKK: nem műszaki hiba okozta a szentendrei balesetet
Fotó: Pozsár Máté

A rendőrség egyelőre nem reagált megkeresésünkre, de a DAKK annyit elmondott, hogy a jármű műszaki állapotával nem volt gond, tehát valószínűleg nem a busz hibásodhatott meg.

„Az autóbuszt ütemezetten és rendszeresen szervizelik, aminek  köszönhetően kifogástalan műszaki állapotban volt. Az esettel kapcsolatban a vizsgálat lezárultáig nem áll módunkban további információt adni” – írták.

Továbbra sem tudni tehát, hogy pontosan mi történt, de egyre valószínűbb, hogy a sofőr felejthette kioldva a rögzítőféket. A kár mértéke egyelőre ismeretlen.